Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

Amíg élek, ezt szeretném átadni a tanítványaimnak: gondolkodj, és utána rúgj!

Archivum szakosztály 2015-12-22 Megtekintések száma: 9441

Amíg élek, ezt szeretném átadni a tanítványaimnak: gondolkodj, és utána rúgj!

 

Zámbó Sándor  balszélső, középpályás, az Újpest ifjúsági csapatában kezdte pályafutását, és 1962-ben mutatkozott be az első osztályban. Kilencszeres magyar bajnok és egyszeres MNK győztes. Az első osztályban 410 bajnoki mérkőzésen szerepelt, és 20 gólt szerzett. A magyar válogatottban 1969 és 1975 között 33 alkalommal vett részt, és 3 gólt rúgott. 1972-ben a belgiumi labdarúgó Európa-bajnokság 4. helyezettje. - Most mint az UTE labdarúgás egyéni képzője mesél nekünk.

 (Kép:presztizssport)

A pályafutásom a szállítók öregfiúk utánpótlás-csapatában kezdődött, az újpalotai kölyök-csapatban, majd, amikor olyan tizenöt éves lehettem, átkerültem a Vasas ifi-csapatába. Itt nem kerülhettem be a kezdőcsapatba, mert kialakult klikkek voltak, ezért megsértődve otthagytam őket. Szerettem volna átmenni az Újpesti Dózsába, de azt mondták, csak akkor lehet, ha adnak értem hat futball-labdát… így kötöttem ki az Újpestnél. Az első unokatestvérem, dr. Fehér Károly tanácsára kerültem Krsofer úrhoz, aki bevett a tartalékba. Tizennyolc évesen kerültem a nagy-csapathoz, és olyan "kirobbanó formában voltam", hogy ott maradtam, amíg be nem töltöttem a harmincnyolcat. 

Edzői pályafutásom elég kacifántos… Egyik mérkőzésen eltalálta a fülemet a labda, ami maradandó sérülést okozott. Ettől fogva kicsit magamba zárkóztam, mert nem tudtam úgy kommunikálni, mint régen. Egyszer együtt teniszeztem egykori barátommal, Fa Sándorral, aki akkoriban a BLSZ elnökségi tagja volt, és azt mondta nekem: indul egy B-licenszes edzői képzés, miért nem jelentkezel rá? El is mentem, de akkor döbbentem rá, hogy az előadásból semmit sem hallok. Orvoshoz fordultam. Először egy szemüvegbe épített hallókészüléket kaptam…

Sajnos hosszú ideig nem érkezett felkérés, és mivel nem vagyok egy társasági ember, le is mondtam az egészről… Egyik nap azonban felhívott az UTE-től Trakperger Árpád, kérte, hogy jöjjek el, és megpróbálna engem az egyesület mint egyéni képzőt.

Később kiderült, hogy ezt a feladatot mintha rám szabták volna: segíteni az edzőket, és közben fejleszteni a srácokat. Az egyéni képzés úgy történik, hogy egy hónapos terminust kapok, ami feladatokra van lebontva: ívelgetés, passzolás, kapura lövés, keresztbefutások… Az edzéseken figyelem, miben kell fejlődni a gyerekeknek, és amikor már hozzám kerülnek, tudom, milyen feladatot fogok velük gyakoroltatni. Van, aki magabiztosan áll oda, de kiderül, hogy mégsem tudja. Ilyenkor beigazgatom a lábát, és addig gyakoroljuk, amíg nem sikerül. Amikor tökéletes a feladatelvégzés, látom a mosolyukon, hogy sikerélményük van. Ha ezt elérem, az nekem a legnagyobb eredmény! Ha a gyerekek partnerek, és megtanuljuk az egyszerű feladatokat, akkor az edzőnek is könnyebb a dolga, amikor egy komplexebbet kell végrehajtani a pályán. 

Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni. Azt az egyet sajnálom, hogy csak hetven évesen adatott ez meg nekem. (Most hetvenöt vagyok.)

Az újpesti foci egy nagyon színes játékstílus, az egyszerűség a lényege: legyen a fej fent, játék közben egymásra támaszkodunk, keressük egymást a pályán, de kell egy-két vezéregyéniség is, akiben megbízom, tisztelem és hallgatok rá! Nagyon fontos, hogy a játékos, mielőtt megkapja a labdát, már lát a pályán, előre gondolja a játékot! Amíg élek, ezt szeretném átadni a tanítványaimnak: gondolkodj, és utána rúgj!

A szülőket arra kérem, legyenek türelmesek! Nagyon sok gyakorlás kell ahhoz, hogy egy-egy feladat tökéletesen működjön a pályán játék közben is. Én sem születtem sztárjátékosnak, rengeteget gyakoroltam, labdával keltem-feküdtem. Ez az én titkom: jó játékos akartam lenni, mindig mentem az edzőimhez, és tudakoltam: mi a hibám, mi az, ami nem megy még? Aztán hónapokig gyakoroltam…

Kívánok boldog újévet! Minden játékosunk  nagyszerű emberré és focistává váljon a jövőben, és el nem múljon a labdarúgás szerelme!

 

 

UTE Labdarúgó Akadémia/Barbara Gabriella

Kedvelj minket a Facebookon!

Képek

VIII. UTE Budapest Kupa 16' című gallériából ízelítő

Videó

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41