Dátum: 2024 április 19. (péntek) | Emma

hírek

IX. UTE Nemzetközi Labdarúgó Torna: Több száz vendég érkezett hét európai országból, hazai nagyvárosokból és településekről

Archivum szakosztály 2017-04-19 Megtekintések száma: 5307

A IX. UTE Nemzetközi Labdarúgó Tornát egyesületünk szervezte. Több száz vendég érkezett jónéhány európai országból, hazai nagyvárosokból és településekről. 102 csapat indult 8 korosztályban. A tornán képviseltette magát több nagyváros:

Békéscsaba, Nyíregyháza, Székesfehérvár, Kiskunhalas, Szeged, Eger; és több kisebb település is mint Nagykáta, Dunavarsány, Ajka. A határon túli magyar városok sportegyesületeiből is érkeztek csapatok. A hazai élvonalbeli utánpótlás korosztályait is említhetjük, akik eljöttek a rendezvényre: az MTK, az Olasz Focisuli, a Budapest Honvéd és a Ferencváros. A legmesszebbről érkezett gyereksereg a hebroni Akhli Akhalil csapata volt.

Akadémiánkról a 2010-2003-as korosztályig voltak jelen a gyerekek, és a tapasztalat mellett kiváló eredményekkel zárták a húsvéti tornát. Mérkőzés-élményekről és eredményekről edzőink számoltak be.

U15. "Szombaton reggel 8.00-kor már csoportmérkőzést játszottunk" – mondta Gál Csaba, edző. - "Csoportelsőként jutottunk tovább! Vasárnap az elődöntőben pazar játékkal múltuk felül az ellenfelet, a döntőben pedig, 20 perc alatt megfordítva a mérkőzést, sikerült a tornát megnyerni, 1 kapott góllal. Gratulálok a játékosoknak az eredményhez és a helyenként érett játékhoz!"

U14. "Az idei Húsvét Kupán a 2002-2003-as korosztályt összevonták, nagyjából a fele- fele volt a csapatokból 2002-es és 2003-as, illetve magyar vagy külföldi.

A csoportkörben az egyetlen, váratlan vereség ellenére is első helyen léptünk tovább; majd az elődöntőben egy fizikálisan erősebb 2002-es csapat ellen játszottunk. Ez sajnos részünkről a torna egyik leggyengébb meccse volt, ráadásul kiállítás is sújtott minket. Így végül a bronzmeccsen bizonyíthattunk, amit egy fölényes győzelemmel meg is nyertünk. Végeredményben két 2002-es csapat mögött a dobogó legalsó fokára állhattunk fel 2003-asként."

A csapat tagjai: Szilágyi Szabolcs, Benczédi Balázs, Kovács Olivér, Horváth Balázs, Valentin Levente, Bedő Roland, Szűcs Áron, Lengyel Attila, Páll- Bohus Levente, Balogh Levente, Vörösmarty Márk, Czakó Gergő, Mendi Armand, Medveczky Máté, Barna Dániel, Deák Gábor, Balogh Tamás, Sztojka Dominik, edző: Käffer Zsombor

Csoportmérkőzéseink: Marosvásárhely (4:1 W) Palesztin csapat (0:1 L), II. Kerület (3:0 W), Csepel (5:0 W). Elődöntő OFK Zagráb (0:3 L). Bronzmeccs Marosvásárhely (6:0 W) 

U12. "A saját rendezésű tornánkon vehettünk részt. A Debrecen Kupához hasonlóan egyenlő erőkre osztottam ketté a csapatomat, lilára és fehérre. Valamint, hogy legyenek cseréink is, Szuhai Attila bácsitól kértem 3 játékost. Mindkét csapat jól kezdett a saját csoportjában, majd kisebb hullámvölgyeket éltünk át. A fehér másodikként jutott a 6-os döntőbe, míg sajnos a lila csapatnak ez nem sikerült, melyben szerencsefaktorok és egy picivel nehezebb sorsolás is közrejátszott. A vasárnapunk így annak reményében indult, hogy a döntőért megyünk. Az "A" csoport győztes Ajka ellen ezt magabiztos játékkal igazoltuk is, 2-0-ás sikerrel vártuk a Nyíregyházát. A Debrecen Kupán a döntőben sajnos tőlük kaptunk ki, és ezúttal is jobbnak bizonyultak nálunk. Így a bronzmérkőzésen, visszavágva a lila csapatunk vereségéért, nagy erőket mozgósítva, fizikai határokat feszegetve nyertünk 3-0-ra. Egy sérülés sosem jöhet jókor, így Ákos sebesülés is érzékenyen érintett minket. 2-3 játékos a cseréjét kérte, de muszáj volt kitartaniuk, így akaraterőből jelesre vizsgáztak.

Megérdemelt a bronzérem.

Lila csapatomat az ezüst ágon Gál Csaba bácsi indította el a győzelmi úton, neki ezúton is köszönöm. Majd a második mérkőzésen is jó játék mellé eredményesség párosult, így ők a 7. helyet és az ezüst kupa győzelmet tudhatták magukénak. Mindkét csapat helyezése mindkét csapat közös érdeme. Több kiemelkedő teljesítmény is akadt mindkét együttesből, így elégedett voltam, pár apróságot kivéve, amit megbeszéltem a fiúkkal. Hajrá Lilák!!!" Ambruska Péter.

"Az U13-12B csapattal (3 cserével és a 1-es keretből mindössze három U13-as korú játékossal) indultunk el az U13 küzdelmeiben, ahol a félpálya helyett 3/4 pályán kellett megküzdenünk a hatalmas fizikai fölénnyel szemben. A játékosok mindent kiadtak magukból a 240 (!!) percnyi játékidő alatt. Fizikai határaikat teljesen elérték. Erőnkből ugyan csak a helytállásra telt, de óriási eredményként értékelem, hogy mérkőzést tudtunk nyerni a Monor ellen, ezzel megelőzve a csupa 2004-es játékossal felálló ellenfelünket!  Gratulálok játékosaimnak!" Szuhai Attila.

"Az elmúlt hétvégén az UTE U11-es (2006-os) korosztálya 3 csapattal vett részt az UTE Kupán. A 2006-os korosztályban nevezett a legtöbb egyesület: összesen 20 csapat vett részt a tornán. A nagy létszám mellett a színvonal is magas volt, nagyszerű mérkőzéseket, óriási csatákat lehetett látni mindkét napon. Ezen a tornán elsősorban az volt a célunk, hogy valamennyi U11-es korú UTE játékos megmutathassa magát a hazai közönségnek, így mindhárom csapatunk szűk kerettel, 1-1 cserejátékossal vetette magát a küzdelembe.

Erőt próbáló feladat volt ebben a formában a 2 nap alatt csapatonként 6-7 mérkőzést lejátszani, azonban a fiúk hozzáállása kifogástalan volt. Nagyszerűen teljesítettek, és sok emlékezetes pillanattal örvendeztették meg az értük szorító szépszámú nézősereget. Mindhárom csapatnak voltak nagyszerű mérkőzései, de kiemelkedő volt az UTE lila csapat Békéscsaba elleni 3:2-es győzelme, az UTE fehér csapat Gyirmót elleni 5:1-es győzelme, valamint az UTE csíkos csapat RAD Beograd  ellen aratott 5:1-es győzelme.Blauman János.

"Az ország legjobb U10-es csapatával találkoztunk a döntőben. A korosztály történetében még soha nem tudtuk legyőzni a székesfehérvári együttest. A mérkőzés bizonyos szakaszaiban játékban is az ellenfelünk fölé tudtunk nőni, de végig egyenrangú ellenfelek voltunk. A meccs vége előtt 1 perccel egyenlített a Videoton egy távoli bombával, de a büntetők során mi kettőből kétszer a kapuba találtunk, míg ellenfelünk egyszer mellé lőtt, egyszer pedig a kapusunk védett bravúrral. UTE – Videoton: 1-1, büntetőkkel 2-1.

A szervezők Mukai Yukumot találták a torna legjobb játékosának, de a csapat egésze hatalmas elismerést érdemel." – Moskovits Gábor.

"A hétvégi UTE Kupán az U9-es korosztály 2 csapattal indult, ahol többek között az FTC, a Bozsik Akadémia, a Nyírbátor, illetve egy szerb és egy román csapat is a srácokkal szembe került. Azt gondolom, hogy mindkét csapatunknak előnyére szolgált a kétnapos torna, hiszen sok és hasznos meccset tudtak játszani, amit a gyerekek nagyon élveztek. A torna folyamán végig azért versengtek, hogy milyen helyezést érthetnek el, mind a csoportban, mind a kieséses szakaszban. Nagyon örülök, hogy az összes gyerek nagyon akart és próbált bizonyítani, illetve mindkét csapatunk játéka jó volt. Gratulálok a srácoknak a hétvégéért, csak így tovább. Hajrá UTE!!!!" Cserpák Dániel.

U8. "Játékosként sokszor vettem részt az UTE Kupán, de edzőként ez volt az első. Úgy gondolom, hogy ez az egyik legszínvonalasabb és legjobb hangulatú rendezvény az évben. Ezt támasztja alá az is, hogy a magyar topcsapatok mellett rengeteg patinás külföldi csapat is részt vesz a tornán. Ez azért is jó, mert a gyerekek olyan csapatokkal mérhetik össze a tudásukat, akik más futballkultúrából érkeztek. U8-as csapataink, ùgy gondolom, nem okoztak csalódást, de kis szerencsével előrébb is végezhettünk volna. Az egyik keretünk például az ellen a Csíkszereda ellen kapott csak ki, akik fegyelmezett játékukkal és lelkes szülői közösségükkel üde színfoltjai voltak az UTE Kupának. Úgy gondolom, hogy jól szimbolizálta a 2007-es korosztály döntője a tornát, ahol az UTE csapata nagy küzdelemben, büntetőkkel győzte le a Videoton csapatát, amely után egy emberként tombolt az UTE több korosztálya is, felejthetetlen élményt okozva." Boros Dávid.

"Az U7-es korosztály is részt vett az UTE Húsvéti Kupán, két csapattal. Nagyon sok  jó együttessel tudtunk mérkőzést játszani: FTC, MTK, Debreceni Olasz Focisuli, Videoton. 

A Videoton elleni mérkőzés volt az egyik legjobb és legizgalmasabb erőpróba. Végig nagy iramú, izgalmas rangadó volt. Összességében hasznos torna volt a gyerekeknek, sok tapasztalatot szereztek, és közben végig élvezték a játékot."  Kovács Béla.

"Egy nagyon színvonalas nemzetközi tornán szerepelhettek a gyerekeink. Az UTE filozófiájának megfelelően korosztályonként több  csapattal is indultunk, hogy minden játékosunk sok játéklehetőséget kaphasson! A torna során a gyerekek magas színvonalú mérkőzéseket játszhattak mind külföldi, mind hazai csapatok ellen. Nagyon jól érezték magukat a srácok, és nagyszerűen helytálltak a legjobb csapatok ellen is. Gratulálok mindenkinek, hajrá UTE!" Tóvizi Tamás.

 

UTE Labdarúgó Akadémia

 

Kedvelj minket a Facebookon!

Képek

Intézményeink című gallériából ízelítő

Videó

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41