Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

Magyarország-Izland: megkezdődött a jegyértékesítés

Archivum szakosztály 2011-07-18 Megtekintések száma: 3038

A magyar válogatott augusztus 10-én, a Puskás Ferenc Stadionban játszik felkészülési mérkőzést Izland ellen.Az Izland elleni összecsapása szeptember elején esedékes Európa-bajnoki selejtezőkre való felkészülés főpróbájának tekinthető, ennek megfelelően a válogatott a svédek elleni összecsapás helyszínén, a Puskás Ferenc Stadionban lép pályára, és a két mérkőzés kezdési időpontja is megegyezik: 19.45 óra.

A buzdítására ezúttal is szüksége lesz a válogatottnak, hiszen korántsem mindegy, szeptemberben, a sorsdöntő Eb-selejtezőn milyen eredmény elérése után lép pályára a csapat. Ennek megfelelőena jegyárak megállapításakor az MLSZ arra törekedett, hogy a lehető legkedvezményesebb belépőket biztosítsa a szurkolóknak
A mérkőzésre már kaphatóak a jegyek 1000, illetve 2000 Ft-os áron, az olcsóbb belépők az alapvonal mögötti szektorokra érvényesek, a drágábbak az oldalvonal melletti szektorokba való belépésrejogosítanak fel.
A belépőket az IBUSZ irodáiban, illetve a www.ibusz.hu internetes oldalon lehet megvásárolni.
Hamarosan megkezdődik a jegyárusítása Svédország elleni Európa-bajnoki selejtezőre is, erről idejébentájékoztatjuk a kedves szurkolókat.

Kedvelj minket a Facebookon!

Képek

U15, UTE-MTK 1-1 - 2016-10-08 című gallériából ízelítő

Videó

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41