Dátum: 2024 április 19. (péntek) | Emma

hírek

„Legfőbb célunk az, hogy minél több tehetséget adjunk az Újpest FC-nek”

Archivum szakosztály 2011-08-23 Megtekintések száma: 5028

Trakperger Árpád az újpesti utánpótlás helyzetéről, feladatairól, nehézségeiről – és sikereiről


Trakperger Árpád az újpesti utánpótlás helyzetéről, feladatairól, nehézségeiről – és sikereiről

 

Az UTE labdarúgó-szakosztálya az elmúlt öt évben 40 százalékkal megemelte a fiatal futballpalánták számát, így jelenleg közel 340 fiú és lány játszik az UTE-ban – mondta Trakperger Árpád, az újpesti utánpótlás technikai igazgatója. A most induló bajnokságra 19 csapattal, több mint 300 gyereket nevezett az egyesület – ehhez jönnek még azok a kis futballisták, akik az újjáinduló Bozsik-program keretében játszanak.
 
Összesen tehát 27 csapat, 340 játékosa futballozik lila-fehérben, 10 együttes indul országos bajnokságban – mindezt 50-55 millió forintos költségvetésből kell „kigazdálkodni”. Az ideális a 400 millió Forint fölötti büdzsé lenne.
A 2011/2012-es utánpótlás-bajnokságok megkezdése után hosszasan beszélgettünk Trakperger Árpáddal az újpesti utánpótlást érintő kérdésekről.
– Kezdjük az elején: milyen az utánpótláshelyzet jelenleg Újpesten? Melyek az UTE labdarúgó-szakosztályának céljai és feladatai 2011/2012-es szezonra?
 
– Az Újpest FC utánpótlásáért továbbra is az UTE, mint sportegyesület a felelős, aminek két előnye is van: egyrészt civil szervezetként látjuk el az utánpótlással járó feladatokat, amely a támogatások és a pályázatok szempontjából rendkívül fontos, hiszen gazdasági társaságként jóval nehezebben lehet pályázati támogatásokhoz jutni. Másrészt pedig az UTE-nak, mint tradicionális klubnak, fennmarad a labdarúgó-szakosztálya. A klubunkban szereplő gyerekek nap mint nap találkoznak a múlttal, a hagyományokkal, tudják, hogy 126 éves múltra visszatekintő egyesület kötelékében játszanak, így a labdarúgás mellett a klub szeretetét is magukba szívhatják. Az UTE labdarúgó-szakosztálya köszönhetően a közös akaratnak, valamint Őze István klubigazgatónak az elmúlt öt évben 40 százalékkal megemelte a fiatal futballpalánták számát, így jelenleg közel 340 gyerek játszik az UTE-ban. Fontos szempont, hogy már az óvodákban elkezdődik a tudatos műhelymunka, a IV. kerületben például hat óvodában is tartunk foglalkozást heti két alkalommal, és csupán egy év után integráljuk be a sportolni vágyó gyerekeket az egyesületbe. Ezen kívül a Duna-kanyarban és a IV. kerületben három tagiskolát látogatunk heti rendszerességgel, tehát egészen az alapoktól építjük fel az utánpótlásunkat. Több korosztályban indítunk „A” (Lila), valamint „B” (Fehér) csapatot azzal a céllal, hogy minél több gyerek űzni tudja a sportágat, és ne morzsolódjon le senki tizenegy-két évesen azért, mert kevésbé tehetséges, mint a társai. A most induló bajnokságra 19 csapattal, több mint 250 gyereket neveztünk, és ebben még nincs benne az újonnan induló Bozsik-programban szereplő öt csapat, valamint női NB I-es felnőtt, illetve két utánpótlás lánycsapatunk! Legfőbb célunk az, hogy az Újpest FC-nek minél több tehetséges játékost „feladjunk”, és azt hiszem, az összes UTE alkalmazásában álló edző munkáját dicséri, hogy a felnőtt keret jelentős részét utánpótlásunkban nevelkedett játékosok alkotják – elegendő csak Lázár Bencére, Barczi Dávidra, Simon Krisztiánra, Dvorschák Gáborra, Litauszki Róbertre, Egerszegi Tamásra, Tajthy Tamásra, vagy épp Üveges Szabolcsra utalnom. A 2010/2011-es NB II-es csapat körülbelül 80 százaléka a 2009/2010-es U19-es együttes tagjaiból állt, és mint tudjuk a másodosztály középmezőnyében végeztek a fiatalok. Vagyis a célunk változatlan, szeretnénk kiszolgálni az Újpest FC-t, és minél képzettebb játékosokat kinevelni a klubnak. Köszönetet szeretnék mondani ebben Szabó Györgynek, az utánpótlás szakmai vezetőjének, aki már egy éve összefogja a szakmai munkát.
 
– Mindezek alapján jónak mondható az UTE és az Újpest FC kapcsolata.
 
– Ahogy már említettem, az UTE egyetlen nagyobb feladata az, hogy azokat a játékosokat, akikre az Újpest FC szakmai stábja számít, átadjuk, azaz mi is az Újpest FC-ért dolgozunk. Egyszer egy beszélgetés alakalmával azt mondta a tulajdonos, hogy amennyiben évente egy-két fiatalt fel tudunk adni az első vagy a második csapatba, akkor már jól dolgoztunk. Azt gondolom, az előbb felsorolt nevek bőven alátámasztják azt, hogy ennek a feltételnek megfelelünk. Az Újpest FC-t ezután is igyekszünk mindenben kiszolgálni, amiben csak lehetséges.
 
– Hány pálya áll jelenleg az utánpótlás-csapatok rendelkezésére? A társasági adótörvény módosítása mennyiben segíthet az egyesületnek a helyzet javításában?
 
– Pályagondjaink sajnos vannak, hiszen csak a Cérna-pálya áll az UTE tulajdonában. Az anyagi nehézségek mellett örömünkre szolgál, hogy a Felcsúti Puskás Ferenc Akadémiától megkaptuk a lecserélt használt műfüvet, amely szülői támogatással 2010 decemberére villanyvilágítással elkészült a Cérna-pályán. A gyerekek így jobb körülmények között tudnak edzeni, sőt 2011 nyarán teljesen felújítottuk a centerpályát is, amely részben új talajt, részben új gyeptéglát kapott, így az utánpótlás-csapatok szeptember végétől már játszhatnak ott bajnokikat. Ezen kívül használjuk a Megyeri úti műfüves pályát, amely azonban nagyon rossz állapotban van, valamint időnként megkapjuk a felnőtt csapat felső füves edzőpályáját, amiért köszönetet is szeretnék mondani az Újpest FC-nek. Mivel sok a gyerek és kevés a pálya, rákényszerülünk arra, hogy pályákat béreljünk, így a Tungsram és a Duna Cipő pályáját is szoktuk használni, az U17 például már egy ideje a Tungsram pályán játssza a hazai bajnokijait. Reméljük, az új adótörvény által alkalmunk nyílik még több órában bérelni a pályákat, illetve régóta dédelgetett álmunk, hogy ezen létesítményeket magunkénak tudhassuk. Az adópénzekhez pályázat útján juthatunk hozzá, amelyeket kizárólag az utánpótlás működésére, valamint létesítmények fejlesztésére és felújítására költhetünk természetesen nagyon szigorú elszámolások mellett. Ezen pályázatok beadásának határideje szeptember közepe.
 
– A klubok egy részének utánpótlása ma már labdarúgó-akadémiák keretében működik. Fel tudja venni a versenyt az UTE ezekkel az akadémiákkal? Többször elhangzott már, hogy utánpótlásban nem az eredmény számít, de példának okáért pénteken, az 1. fordulóban az U19 és az U17 is vereséget szenvedett a szombathelyi Illés Akadémiától.
 
– Jelenleg öt nagy akadémia van Magyarországon, és az tény, hogy ezen akadémiák költségvetése nagyságrendekkel nagyobb, mint a mienk, ugyanis sokkal nagyobb állami támogatásban részesülnek, mint mi. Ezzel párhuzamosan azonban az akadémiáknak folyamatosan bizonyítaniuk kell, hogy jobb eredményeket tudnak elérni, vagyis jó helyre kerül a pénz. Ezzel szemben nekünk az a célunk, hogy tanuljanak meg futballozni a gyerekek, az eredmény számunkra sokad rendű, sokkal fontosabb az, hogy például egy Banai Dávid vagy egy Tóth Bálint felkerüljön a felnőtt keretbe. Egyébként azt gondolom, ha a pályák száma nő, akkor a jobb képzés miatt eredményekben is fel tudjuk venni az akadémiákkal a versenyt.
 
– Július 29-én az Újpest FC bejelentette, hogy Leo Beenhakker lett a klub sportigazgatója, és a bemutatásakor elhangzott az is, hogy klubunk szerepet szán neki az utánpótlásban is. Milyen a kapcsolata a szakemberrel, és mennyiben tud ő segíteni az UTÉ-nak?
 
– Nagyon örülünk, hogy egy ekkora szaktekintély figyeli Újpesten a szakmai munkát, és tanácsaival, észrevételeivel segítheti az utánpótlás munkáját is. Magyarország nyilván más, mint Hollandia, de számítunk a sportigazgató európai elitfociban szerzett tapasztalataira, amellyel az Újpest-stílust tudjuk erősíteni. Nem véletlenül mondom az „Újpest-stílust”, hiszen a Szabó György és az újpesti edzők által összeállított képzési rendszer ezen a néven fut ma az UTE-nál. Szeretnék újfent köszönetet mondani Őze Istvánnak, aki ezt a rendszert maximálisan támogatja, valamint Wintermantel Zsolt polgármester úrnak, aki anyagilag és erkölcsileg is próbál segíteni abban, hogy a rendszer egységben működjön az UTE berkein belül.
 
– Eddig jellemző volt, hogy rendszeresen fiatalabbak léptek pályára adott korosztályokban, így például az U17-es csapatban több olyan játékos is szerepelt, aki akár az U16-ban, sőt az U15-ben is játszhatna. Ez a tendencia a továbbiakban is folytatódik majd?
 
– Pontosan ez az Újpest-stílus egyik fő szakmai koncepciója. A tehetséges játékosokat egy, vagy akár két korosztállyal is feljebb játszatjuk azért, hogy erősebbek és idősebbek ellen tudjanak bizonyítani. Többek között ezzel tudnak rengeteget fejlődni a fiatalok, nem azzal, ha saját korosztályukban zsákszámra lövik a gólokat. Például az 1995-ös születésű Szalánszki Bálint a ’93-as kiemelt ifjúsági csapatban szerepel. Célunk az, hogy valamennyi játékosnak biztosítva legyen a folyamatos fejlődés lehetősége, akik pedig egy idő után nem érik el labdarúgásban a kívánt szintet, azokból remélhetőleg egy életre Újpest-szurkoló válik!

Kedvelj minket a Facebookon!

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41