2015. április 25. - UTE – Viktória TREND-Optika FC 1–5 (1–2) című gallériából ízelítő
Dátum: 2025 szeptember 13. (szombat) | Kornél
Szombaton délután, Kicsit borús időben, hazai környezetben kezdődött meg számunkra a JET-SOL LIGA 2014/2015-ös bajnoki szezonja. Első ellenfelünk az az 1.FC.FEMINA együttese volt, akivel az előző szezonban az ötödik-hatodik helyért játszottunk, így elmondhatjuk, hogy az utolsó három mérkőzésünket ellenük játszottuk. A találkozón készült további képeket ITT tudja megtekinteni!
UTE Nők–1.FC.FEMINA 1-1 (0-0)
Bánka Kristóf Sportközpont, műfű
I. forduló
UTE: Gálik – Olasz (Kiss K. – 73.), Durkó, Nagy, Szabó – Vígh, Dohány (Mogyorósi – 90.), Szennai, Kiss F. – Várkonyi (Nagy – 88.), Mátyás
Femina: Molnár – Lengyel, Gyöngyösi, Szeitl, Beke – Balogh H., Bernhardt Bernadett (Török – 56.), Kanta, Horváth – Balogh N. (Folk – 62.), Bernhardt Barbara (Zólyomi – 35.)
Gólszerzők: Várkonyi (57.) ill. Szeitl (86.)
Sárga lap: Gálik (22.), Durkó (78.) ill. Beke (24.), Bernhardt Bernadett (41.), Kanta (59.), Szeitl (76.)
Az első percben máris helyzetbe került a vendégcsapat, de Balogh éles helyzetben a kapu előtt lőtt keresztbe. A hetedik percben nekünk is akadt lehetőségünk, de Durkó 19 méteres szabadrúgása centikkel szállt a kapu fölé. Öt minutummal később ismét Balogh került helyzetbe, de Gálik nagyszerűen futott ki a kapujából és zárta a szöget, így a Femina csatára a kapu mellé lőtt. A 28. percben Vígh Renáta 22 méterről telibe lőtte a felső lécet, a kipattanót a védők kirúgták a mezőnybe. Három perccel később Várkonyi próbálkozott távolról, de lövése centikkel a kapu fölött ment ki. A 33. percben Balogh csapott le egy rossz vissza passzra, de 16 méteres lövését Gálik magabiztosan fogta. A 40. percben Kiss Fanni előtt alakult ki gólhelyzet, de négy méterre a kaputól nem tudott beleérni a labdába. A félidő előtt volt még egy helyzete a vendégeknek, de a védőink becsúszva mentettek.
A szünet után jobban kezdett a Femina, de az első kapura lövés a mi oldalunkon volt. Durkó 18 méteres szabadrúgását csak másodjára tudta fogni a kapus. Öt perccel később megszereztük a vezetést. Várkonyi egy nagyszerű meglátást követően 20 méterről emelte át a kicsit kint álló kapust (1-0).
Ezután magához tért a vendégcsapat és átvették az irányítást, bár gólhelyzetet nem sikerült kidolgozniuk, többet birtokolták a labdát. Egészen a 86. percig álltuk a rohamokat, ekkor egy rossz hazaadást követően Szeitl – a kifutó Gálik mellett – lőtt a hálóba, kiegyenlítve az állást. A hosszabbításban egy szögletet követően még kihagytunk egy nagy helyzetet, így az első mérkőzésen 1-1-es döntetlent játszottunk.
Oroszi Sándor: „A mérkőzés előtt arról beszélgettünk, hogy ma nem kaphatunk ki, viszont ha nyerünk, annak örülni fogunk, mert elkezdjük a pontokat gyűjteni. A találkozó egy igazi hárompontos összecsapás volt. Ha a felkészülésünket nézzük és azt, hogy sajnos Bíró Barbi megsérült az egyik edzésen, akkor azt kell mondjam, hogy hoztunk egy pontot. Ha a mérkőzést nézzük, akkor azt kell látni, hogy az első félidőben mi uraltuk a meccset. Támadtuk, szépen játszottunk, sőt, még egy kapufát is elértünk. A második félidő elején megszereztük a vezetést, amit a 86. percig tudtunk tartani. Ha ezeket nézzük, akkor kicsit fáj a szívem. A második félidőben elfáradtunk, ezért azt mondom, hogy reális döntetlen született ezen a rangadón.„
Természetesen nem mehettünk el szó nélkül válogatott kapusunk, Bíró Barbi sérülése mellett.
„Volt pár álmatlan éjszakám miatta, hiszen a tavalyi év legjobb NB I-es kapusa nem tudta elkezdeni a szezont. Nagyon sokat köszönhettünk neki az előző bajnokságban, sokat tett azért, hogy ez a csapat bent maradt az első osztályba. Viszont ki kell emelnem Gálik Ági mai teljesítményét, aki az utóbbi időben „szülési szabadságon” volt, mégis beállt a sorba, sérülten is a csapat rendelkezésére állt. Nagyon jó teljesítményt nyújtott a mai meccsen. Sok, hozzá hasonló pozitív a hozzáállású személyiségre van szükség a továbbiakban is.”
(Bíró Barbara és Balajcza Szabolcs)
Bár a sérülése miatt nem léphetett pályára Bíró Barbi, azért a meccsen ott volt és végig szurkolt a pályára lépőknek. A találkozó után beszélgettünk vele.
„Kb. négy hete sérültem meg, beszakadt a bokaszalagom. Ezt az időt pihenéssel töltöttem. Lassan már elkezdhetem az edzéseket, de két hétig még kímélnem kell a bokámat. Úgy érzem, hogy négy hét múlva már újra a pályán tudok lenni a csapattársaimmal.”
Mint már női csapatunk edzője mondta, Barbi nagy megtiszteltetésben részesült a bajnokság végén, hiszen a szakma őt választotta meg a legjobb kapusnak a tavalyi szezonban.
„Nagy megtiszteltetés, hogy engem választottak a tavalyi szezon Legjobb Kapusának. Nagy öröm ez mind a klubnak, mint személyesen nekem. Boldog vagyok, hogy a teljesítményemmel kiérdemeltem azt az elismerést. Itt szeretném megköszönni a csapattársaimnak is, mert nélkülük ez nem sikerülhetett volna. Szeretném jövőre is kiérdemelni azt a címet.”
2015. április 25. - UTE – Viktória TREND-Optika FC 1–5 (1–2) című gallériából ízelítő
UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41