Dátum: 2025 szeptember 11. (csütörtök) | Teodóra

hírek

Hétvégi összefoglaló

Archivum szakosztály 2016-10-25 Megtekintések száma: 2562

A kilencedik forduló nem sok meglepetést hozott a hazai játszmákon – minden mérkőzést megnyertünk!

Ám semmiképpen nem mondhatjuk történés nélkülinek a hétvégi találkozókat. Szűcs Marci kapusunk sípcsonttörése reméljük, hogy a sérülés-sorozat utolsó epizódja volt a pályán. Kindlik Ádám előző nap vesztette el a nagymamáját. Az U15-ös csapat a mérkőzés előtt vele is együtt érzett, és egyperces csenddel adózott a pályára lépés előtt. Az U19, U15 és az U14 idegenben küzdött meg a pécsiek korosztályos együtteseivel, ahol voltak meglepetések - nemcsak a mérkőzések kimenetelében, hanem a megrendezésében is. 

Az U16 és U17 mérlege ezen a hétvégén is kitűnőnek mondható. Az U17-es gárda szépen lépegetett előre, a mostani nagyarányú győzelem is egy lépés volt a tabellán, a második helyre. Az U16 stabilan tartja magát a dobogós helyen, akik most is sikeresen gyűjtötték be a három pontot. Az edzői értékelők a következők, korosztályonként:

U17, "A SZEOL ellen győztünk 14-0-ra. Messzemenő következtetést nem szeretnék levonni, itt a három pont begyűjtése volt a főcélunk. Koncentrálunk a hétvégi, Vác elleni mérkőzésre." - Simek Péter.

U16, "A ellenfél játékerejét nem tükrözi híven a tabellán elfoglalt helyük, mert egy nagyon jó képességű csapat benyomását keltették - éppen ezért értékes a tőlük megszerzett három pont. A csapatomnak gratulálok a mutatott játékhoz." - Szél József. UTE - SZEOL: 2-0.

U15, "A mérkőzés előtt fél órával még nem tudtuk, hogy füvön vagy műfüvön játszunk. Végül füves pályára esett a választás. A játékhoz a csapatnak gratulálok, többször jöttünk vissza a mérkőzésen vert helyzetből. Ezen a találkozón éreztük igazán, milyen a hazai pálya előnye!" Gál Csaba. Pécs - UTE: 3-5.

U14, "Pécsen nehéz nyerni" - készített fel rá lélekben egy kollégám, még pénteken. A mérkőzés 2:2-re végződött, elég különöskörülmények között. Hetek óta az egyik legjobb és legkiegyensúlyozottabb játékát mutatta be csapatunk. Annak ellenére, hogy idegenben játszottunk, ráadásul egy agyonhasznált füves pályán rendezték meg a találkozót.

Egy rendkívül kellemetlen ellenféllel találtuk szembe magunkat, akik szó szerint csíptek-rúgtak-haraptak, pedig ebben minket sem kell félteni, de ők, úgy éreztem, jócskán a durvaság határát súrolták. Sajnos a két kapott gól teljes mértékig a mi felelősségünk, hiszen óriási egyéni hibákból keletkezett, valamint a számtalan elpuskázott helyzetet is csak magunknak köszönhetjük. Már csak a hab volt a tortán, amikor hat perccel a vége előtt megszereztük 3. gólunkat - legalábbis azt hittük. A játékvezető szerint elhagyta az alapvonalat a labda a gól előtt. Hát, lelke rajta!!!

Mindent összevetve rendkívül büszke vagyok a fiúkra!!! A mutatott kreatív játékukra, valamint, mert nem nyafogtak egy percig sem, hanem felvették a kesztyűt. Azt pedig, hogy csak egy pont lett a miénk, magunknak köszönhetjük. Ki kell javítani védekezésben az egyéni hibáinkat, és jobban megbecsülni a kidolgozott helyzeteinket támadásban!" Polyák Attila. Pécs-UTE: 2-2.

U18, "Mi irányítottunk és birtokoltuk a labdát a Hatvannal szemben. Kidolgozott, szép gólokat rúgtunk. Már 3-0-ra mentünk a második játékidő utolsó 15. percében, amikor a kapusunk, Szűcs Marci, összecsúszott egy támadóval, és sípcsont törést szenvedett. Marci az esés után mozdulatlanul várta a mentő megérkezését a pályán, a játékosok vették körül, hogy így is tereljék a figyelmét nagy fájdalmáról. A mérkőzés, a mentő megérkezése és a kapusunk elszállítása után is folytatódott, és a lejátszott utolsó 15 percben még rúgtunk két gólt, amit a csapat Marcinak ajánlott, és a mérkőzés végén egy nagy Marci kiáltással kívántak jobbulást játékostársuknak." Cseh András. UTE-Hatvan: 5-0.

U19, "Tanulságos mérkőzés volt, olyan hibákat követtünk el, amik nagyban befolyásolták a mérkőzés végkimenetelét. Azonban, amiért dicséret illeti őket, a srácok még emberhátrányban is küzdöttek." Gáncsos András. Pécs-UTE: 2-0.

 

UTE Labdarúgó Akadémia

Kedvelj minket a Facebookon!

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41