UTE LA-Békéscsaba LA 3-3 - 017.02.25 - 14:00 Budapest, Szusza Ferenc Stadion című gallériából ízelítő
Dátum: 2025 szeptember 10. (szerda) | Nikolett, Hunor
"A hétvégén győzött a szív és a hit" – mondta az U14-es gárda edzője, Polyák Attila a Fradi elleni 5-2-es győzelem után. Az U15-ösök pedig “egymásért, a csapatért, a klubért való küzdeni tudásról tettek tanúbizonyságot!"
A hétvégi fordulók nem valami jó időjárási körülmények között zajlottak: heves esőzés, szél, és hideg nehezítette csapataink találkozóit. Ennek ellenére két rangadót is láthatott a publikum, aki kilátogatott e mostoha viszonyok ellenére is szilágyi úti pályánkra - ahol nem csak az eső volt időnként heves, de a hangulat is!
U14: "Győzött a szív és a hit! A hétvégén játszottuk az idény számunkra legfontosabb mérkőzését. Egész héten látszott az edzéseken, és a pályán kívül is, hogy csak ez járt a fejekben. Játékosaink még motiváltabban és még intenzívebben edzettek, mint szoktak. Harapni lehetett az izgalmat, a bizonyítási vágyat, és a türelmetlenséget a levegőben. Többen aludni is alig tudtak a mérkőzés előtt.
Az első félidőben ez üthetett vissza, mert kissé görcsössé, kapkodóvá vált a játékunk, és hibáinkat meg is büntették a zöldek! Így 2:0-ás hátránnyal fordultunk.
A szünetben sikerült hatni a fiúk szívére, ez hozta magával a hitet is a győzelemben. Ezután csak idő kérdése volt, hogy mikor szerezzük meg elsőgólunkat a második játékrészben, hiszen a fiúk egymást überelték jobbnál-jobb játékukkal. Elszántságukkal egymást kergették bele a győzelembe!
5:2-re győztünk! Ennél jobb hírt nem lehet egy lila szívnek mondani. Én pedig csak gratulálni tudok minden játékosomnak, és köszönöm nekik, hogy ezen a napon én ülhettem a kispadon!!!" – Polyák Attila. UTE - FTC: 5 -2. (0-2)
U15: "Hétvégén a Ferencváros TC korosztályos csapatát fogadtuk a Szilágyi úti műfüves pályán. Egy jó iramú mérkőzést láthatott a közönség, aki az eső ellenére kilátogatott. A mérkőzést jól kezdtük, a 9. percben vezetést szereztünk Tóth Roland révén, majd Miknyóczki Ádám növelte az előnyünket egy csodaszép szabadrúgás góllal. A félidő vége felé pedig Pásztor Dániel tudott higgadt maradni a Fradi kapuja előtt! A félidő 3-0!
A második félidőt riválisunk kezdte jobban, két szögletből sikerült 3-2-re módosítani az eredményt! Sajnálatos módon Miknyóczki Ádámot sérülés miatt le kellett cserélni, a helyére beállt Tréfás Márkot 19 perc után a játékvezető piros lappal kiállította, így az utolsó 15 percet emberhátrányban játszottuk végig!
Az első félidőben mi domináltunk, a második félidőben a sérülések és a játékvezető hathatós közreműködése is hozzájárult, hogy a Fradinál többet volt a labda! Gratulálok a csapatnak! Egymásért, a csapatért, a klubért való küzdeni tudásról tettek tanúbizonyságot a srácok! Büszke vagyok, hogy ilyen játékosokkal dolgozhatok együtt!" – Gál Csaba. UTE - FTC: 3-2 (3-0)
U16: "Minden elismerésem a játékosaimé, hiszen nagyon rossz körülmények között kellett lejátszani a mérkőzést - heves esőzés, erős szél. A nagyon hideg időjárás ellenére is koncentráltan és fegyelmezetten, időnként szép játékkal mutatkozott be a csapat. A gárda erősségét is mutatja, hogy mostoha körülmények között győztesen hagytuk el a pályát." – Szél József. Gyirmót SE - UTE 0-2. (0-0)
U17: "A Gyirmót elleni mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, pedig jobban játszottunk náluk. Védekezésben nem voltunk elég koncentráltak, és az ellenfél két védelmi hibát kihasználva gólt szerzett. Lezártuk ezt a találkozót azzal, hogy megbeszéltük a hibáinkat, és azokat javítva koncentrálunk a hétvégi, Nyíregyháza csapata elleni mérkőzésre, és szeretnénk javítani a pozíciónkon a bajnokságban." - Simek Péter. Gyirmót SE - UTE: 2-0. (0-0)
U19: "A bajnokság eddig talán legszervezettebben védekező csapata ellen játszottunk egy nehéz mérkőzést. Ellenfelünk saját térfelére visszahúzódva jól zárta a területeket, így, bár végig türelmesen játszottunk, és nagy volt a labdabirtoklási fölényünk, nehezen törtük fel a védelmüket. Ebben közrejátszott az is, hogy az elő félidőben lassabban járattuk a labdát, azonban a második félidőben gyorsult a játékunk, és meg is voltak a lehetőségeink a gólszerzésre." - Gáncsos András. UTE - SC Sopron: 1-1. (0-1)
UTE LA-Békéscsaba LA 3-3 - 017.02.25 - 14:00 Budapest, Szusza Ferenc Stadion című gallériából ízelítő
UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41