2015. április 07. - UTE U14–Task Tatabánya 11–0 (5–0) című gallériából ízelítő
Dátum: 2025 szeptember 11. (csütörtök) | Teodóra
„Magabiztosan, jól játszva tudtuk megnyerni!" - mondta a felkészítő edző, Cserpák Dániel. - „Az első két meccsünkön nagyon sok helyzetet alakítottunk ki, aminek 18 gól lett az eredménye. Ennek ellenére még mindig azt tudom mondani, hogy többet is rúghattunk volna."
„Védekezésben akadtak ugyan hibáink, főleg az első meccsen, ahol az eladott labdáinkat az ellenfél nagyon jól használta ki, és gólt lőtt belőle. Csak így tovább!" – Gratulált az U9-esek edzője a srácoknak első két meccsünkhöz.
9U Kölyök Liga: 2016.09.11. Jászberény
Jászberény – UTE 0-13
Gólszerzők: Zsarnowszky Kristóf (4), Zakariás Ambrus (4), Székely Péter (2), Molnár Dominik, Hegedűs Arnold (2)
Gödöllői SK – UTE 3-5
Gólszerzők: Zakariás Ambrus (2), Molnár Dominik, Mizák Márton, Zsarnowszky Kristóf
U8-as csapatunk is részt vett az erőpróbán, melyet a kicsik edzője így látott: „A mérkőzést a Gödöllő kezdte jobban, ám 2-3 perc után, a kezdeti megilletődöttséget levetkőzve, átvettük az irányítást. Az első félidőben nagy fölényben játszottunk, sok helyzetet kialakítottunk, ezekből hármat góllal fejeztünk be. A második félidőben viszont megfordult minden: a Gödöllő került mezőnyfölénybe, rúgott két gólt. A győzelemhez Zipszer Konrád bravúrjaira is szüksége volt a csapatnak, aki még egy büntetőt is kivédett."
„Összességében elégedett vagyok az első félidőben mutatott játék miatt, valamint, hogy egy ilyen kiélezett mérkőzésen sikerült megszerezni a három pontot."
8U Kölyök Liga: 2016.09.11. Jászberény
UTE – Gödöllő 3:2
Gólszerzők: Ádám Leonárd, Földi László, Király Ákos
A Jászberény ellen „Megérdemelten, jól játszva nyertük. A fiúk felszabadultan focizhattak egy olyan ellenféllel szemben, akinél jelenleg előrébb tartunk, és ami néha „egyénieskedésbe” ment át, ám az esetek többségében sikerült kombinatív támadásokat vezetni." – mondta a csapat edzője Tóvízi Tamás.
„Egy félidőt leszámítva derűlátó vagyok és gratulálok a srácoknak!"
UTE – Jászberény 11:0
Gólszerzők: Németh Levente (3), Kiss Norbert (2), Földi László (2), Zipszer Konrád (2), Ádám Leonárd, Király Ákos
UTE Labdarúgó Akadémia
2015. április 07. - UTE U14–Task Tatabánya 11–0 (5–0) című gallériából ízelítő
UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41