Dátum: 2024 április 19. (péntek) | Emma

hírek

LAPSZEMLE - Markó Edina: " Hiba volna most mindent felrúgni, önző módon, csak a saját érdeket nézni"

Archivum szakosztály 2014-07-13 Megtekintések száma: 2492

A női "A" válogatott-keret hétfőn és kedden Telkiben gyakorolva kezdi meg a felkészülést az év második felének feladataira, a még hátralevő három vb-selejtezőre. Sűrű program vár a csapatra, mert a bő egy hónap múlva, a Bozsik Stadionban rendezendő, Franciaország elleni meccs előtt, még Erdélyben, majd Balatonfüreden, a Balaton Kupán is pályára lépnek a lányok. Markó Edina szövetségi kapitánnyal a mögöttünk hagyott félévről, és a terveiről beszélgettünk.


- A Kazahsztánban, nehéz körülmények között lejátszott mérkőzésen elért sikerrel, lezárult kapitányi korszakod első szakasza. Hogyan értékeled a legutóbbi fél évet?
- Ha az eredményeket nézzük, nincsen hiányérzetem. Senki sem gondolta, hogy a tavaszi világbajnoki selejtezőkön diadalmenet vár ránk, ez volt a realitás, hogy Kazahsztánt legyőzzük, míg a másik két csapat - Finnország és Franciaország - jelenleg erősebb nálunk. A cél tehát inkább az volt, hogy kialakuljon az a csapat, amelyiknek van fazonja, tartása, elképzelése, és amelyre a jövőben is lehet építeni. A horvátországi, felkészülési tornán erre nagyon biztató jeleket láttam. A két, Finnország ellen játszott mérkőzésen lehetett volna szűkebb a különbség, szorosabb az eredmény, ha más felfogásban, más céllal, mondjuk azt a játékot játsszuk, amit azután a franciák ellen is. De, szerettünk volna játszani a finnek ellen is, megnézni, mit tudunk egy nagyobb játékerőt képviselő ellenféllel szemben. Volt ennek eredménye, mert különösen a kinti mérkőzésen, hatvan percen keresztül jól futballoztunk, kár, hogy nem sikerült a helyzetekből gólt, vagy gólokat szerezni. A kazahsztáni meccs előtt is tudtuk, hogy nem az őszi, hazai mérkőzésből kell kiindulni. Nem volt könnyű kilencven perc, az időeltolódás, a szezon végi fáradtság és a sok kisebb sérülés - ha jól emlékszem, két játékos volt a kezdőcsapatban, akit nem kellett az orvosi stábnak "kezelésbe vennie" a meccs előtt - is nehezítette a dolgunkat, de mindent figyelembe véve, magabiztos győzelmet arattunk. Visszatérve a horvátországi tornára: hiába tetszett az, amit a csapat produkált, azóta egyetlen olyan mérkőzésünk sem volt, amelyen ne hiányoztak volna alapemberek. Olyanok - gondolok Jakabfi Zsanira, Szőcs Rékára, Csiszár Henire, Sipos Lillára, Rácz Zsófira például - akik nem csak a kezdőcsapat tagjai, de fontos pillérei a válogatott szerkezetének. Hiába szerettem volna például a két gyors szélsőre, a széleken vezetett támadásokra épülő kontrajátékot játszani, ha hiányzott ehhez Jakabfi Zsani és Sipos Lilla. De, összességében elégedett vagyok, elkezdtük azt a munkát, aminek - remélem - hosszabb távon meglesz az eredménye.

- Az látható, hogy a korábbinál lényegesen intenzívebb párbeszédre, szakmai kapcsolatra törekszel a klubokkal. Ennek része, hogy az edzőket rendszeresen meghívod Telkibe, bemutató foglalkozásokat tart az A-válogatott stábja nekik, a napokban pedig mindenki megkapta egy hathetes, intenzív felkészülés modelljét - az már persze kinek-kinek szíve joga, hogy hasznosítja-e. Vannak hasonló ötletek, tervek a tarsolyodban?
- Alapvető dolog számomra, hogy a kluboknak kell felkészítenie a játékosokat, a válogatott összetartásai nem arra vannak és nem alkalmasak arra, hogy a keret tagjai ott kapjanak a megszokottnál nagyobb terhelést. Együttműködés nélkül ez nem megy, ráadásul mindenki számára világosnak kell lennie, hogy a cél azonos. Valóban rendszeresen meghívjuk az edzőket az összetartásokra, és szakmai segítséget is próbálunk adni. Erre volt példa a válogatott erőnléti edzője, Orbán Attila, valamint Pozsonyi Zsolt által összeállított gyakorlatokat tartalmazó DVD, vagy az az intenzív felkészülési program, amit elküldtünk. Utóbbival az is a szándékunk, hogy ahol nincs lehetőség a felkészülés során a napi két edzésre, ott is tudjanak többet dolgozni a válogatottak, valamint akiknek erre lehetősége van. Azt is fontosnak tartom, hogy az ösztöndíj-rendszer megszüntetése után, a válogatottak kapjanak a napidíjuk, tehát a pénzbeli juttatásuk mellett olyan pluszokat, amik a felkészülésük, és a tudatosabb sportolói életük szempontjából fontosak. Erre több példát tudok mondani, a személyre szabott étrendet, a táplálékkiegészítőket, vitaminokat épp úgy, mint az eszközöket, vagy a speciális szakemberek segítségét. Bekapcsolódik például a munkánkba Pankár Tibor sportpszichológus, aki Erdélybe is jön velünk, bőven lesz alkalma a lányoknak megismerni őt, beszélgetni vele. Tibor egyébként Budapesten praktizál, így arra is lesz lehetőség, hogy a játékosok az összetartásokon kívül is felkeressék, ha segítségre van szükségük. De, említhetem azt is, hogy eszközöket, mini bandet, hengert adunk a lányoknak: ezeket a klubjaikban is tudják használni, sőt a klubtársaik is tudják használni - számunkra az a fontos, hogy az összetartásokra hozzák magukkal, egyébként pedig használják minél többen. De, említhetem a terhelés élettani vizsgálatot is, amit július végén ismét elvégzünk a kerettagokkal - ebből is sok fontos információt kapnak a klubedzők. Ezt a vizsgálatot az "A" válogatott tagjaival végezzük el, de a korosztályos válogatottakat is segítjük azzal, hogy olyan játékosokat, akikről tudjuk, hogy ezzel fontos segítséget kapnak, szintén meghívtunk. Ilyen lesz például most Nagypál Fatima, és Partin Nicole is.

- Ha már szóba került a pénz, beszéljünk kicsit erről is. Nem a játékosok napidíjára gondolok, hanem arra, mire van, illetve mire nincs pénz a válogatottnál?
- Fontos ebből a szempontból, hogy én februárban egy tulajdonképpen kész programba csöppentem bele, alkalmazkodnom kellett, csak kisebb változtatásokra van lehetőségem. Szerintem például az, hogy a klubok felkészülési időszakában kétszer is, hosszabb időre - az erdélyi túrára és a Balaton Kupára is - összejön a válogatott, nem jó, felesleges és nehezíti a klubokban folyó munkát. Amikor a szövetségben a 2015-ös program összeállítása kezdődött, kértem, hogy jövő nyáron csak egy ilyen esemény legyen, a Balaton Kupa kerüljön július végére, az viszont nem baj, ha akár 6-8 csapatosra bővül. Visszatérve a pénzügyekre, azt gondolom, Vági Márton főtitkár úrnak köszönhetően, tudunk olyan pluszokat is kapni, ami nem volt a költségvetésben. Ilyen a már említett terhelés élettani vizsgálat, vagy az, hogy az eredeti tervtől eltérően, nem kell kétszer 800 kilométert autóbuszoznunk, nem utazásra pazaroljuk a felkészülés idejét, repülővel mehetünk Erdélybe. De, a pénzeszsák nem korlátlan, szerettem volna például futócipőt az "A" válogatott tagjainak, de ez majd csak a jövő évi költségvetésbe fér bele.

- Térjünk vissza a válogatott csapatra. Hétfőn, Telkiben kezdődik a nyári felkészülés, majd hét nappal később, tizennyolc játékossal Erdélybe utazol. Alig értek haza, kezdődik az immár hagyományos Balaton Kupa. Bár te is említetted, de azért újra megkérdem: nem sok ez így? Úgy értem, a klubok szempontjából, hiszen nekik szintén fel kell készülniük a maguk feladataira - nem mellékesen például a Bajnokok Ligája selejtezőjére.
- Felesleges volna ismételnem magam, de örököltem a programot. Én is voltam klubedző, sőt voltam is ilyen helyzetben, vitték el BL-selejtező előtt a csapatom nagy részét összetartásra, tudom milyen érzés ez. Úgy alakítottam ki a két eseményre a kereteket, hogy a sok játékost adó klubok érdekeit is minél jobban figyelembe vegyem. Úgy döntöttem, az MTK játékosai csak Erdélybe jönnek, a Balaton Kupa alól "felmentést" kapnak, készüljenek a BL-selejtezőre. Az augusztus 3-i, az első balatonfüredi meccs talán még belefért volna nekik Montenegró előtt, de egészségesebb, ha ők együtt készülnek és a Balaton Kupát is egy kerettel kell végigjátszani. A ferencvárosiak közül azokra, akik az U19-es válogatottal Szlovéniában is voltak, a Románia és Székelyföld elleni meccseken nem számolok, Fenyvesi Evelin és Szabó Viki a Balaton Kupára jön majd. A légiósokról nem beszéltünk még, őket is csak egy eseményre engedik el a felkészülésük alatt. Közöttük is vannak, akik a BL-re készülnek, biztos vagyok benne, hosszabb távon hasznos lesz az együttműködés, a partneri kapcsolat. Még egy csoportot nem említettem, a sérülteket, Zágor Bernadettet, Demeter Rékát, Aschenbrenner Rékát, Tóth Alexandrát és Rácz Zsófit, rájuk természetesen akkor számítok, ha teljesen rendben lesznek - remélem Zsófi a Balaton Kupán ott lehet már.

- Nem károsodik ezzel a válogatott? Nem csorbul az érdeke?
- Nem tartom magam mártírnak. Sőt, tisztában vagyok vele, ha a franciák ellen nem sikerül tisztes eredményt elérni, nem lehet arra hivatkozni, a klubok viszont jól tudtak dolgozni. De, biztos, hogy nehezíti az augusztus 20-i vb-selejtezőre a felkészülést, hogy a keret szinte nem is lesz soha komplett. Komolyan gondolom viszont azt, hogy hiba volna most mindent felrúgni, önző módon, csak a saját érdeket nézni. Szerintem a mi munkánk bizonyos értelemben misszió. Ha komolyan gondoljuk, hogy a női futballunkat el akarjuk juttatni valahova, ha ki akarjuk mozdítani onnan - sajnos elég mélyről - ahol most van, akkor új rendszerbe kell foglalni, új szemlélet, új munkakultúra kell, de mindenek előtt közös célokra van szükség.

- Az utóbbi fél évben lényegesen nagyobb lett a külföldön játszók száma a válogatott keretben. Te is hívtál meg olyanokat, akik az előző időszakban nem voltak képben, és az itthoniak közül is többen külföldre szerződtek. Neked mi az álláspontod "légiós" ügyben? Gondolok elsősorban arra, hogy annak talán mindenki örül, ha a játékos erősebb bajnokságban játszhat, esetleg pénzt is kereshet, de ez azért nehezíti a közös munkát.
- A válogatottnak nyilvánvalóan az az érdeke, hogy minél jobb futballisták legyenek a tagjai. Azt is látni kell, azok a játékosok, akik erősebb bajnokságokból, a német első- és másodosztályból, Svájcból érkeznek közénk, erősítést jelentenek, a fizikai és mentális felkészültségük minta a többiek számára. Egyet kell azonban értenem azzal is, hogy ezek a játékosok hiányoznak a magyar bajnokságból, és a hosszabb távú érdekünk az volna, ha itthon is olyan feltételrendszerben futballozhatnának, mint külföldön. Ebből a szempontból, a bajnokság megerősítése miatt kifejezetten pozitív folyamat, hogy minőségi, külföldi játékosokat igazolnak a klubok. Feltétlenül ilyennek tartottam Manja Benakot és Giovannát a Ferencvárosban, Heike Manhartot a Viktóriában, vagy Aurora Seranajt a Honvédban. Ezért is gondolom fontosnak, hogy anyagilag is meg tudjuk erősíteni a klubjainkat: ez az egyik feltétele annak, hogy minőségi játékoskerettel rendelkezzenek. Ha viszont a jelenlegi helyzetet nézem, akkor azt mondom, akkor érdemes külföldre menni, ha ez az esetleges anyagi többlet mellett szakmai előrelépést is jelent.

A női A-válogatott kerete a július 14-15-i összetartásra: Szőcs Réka (MTK Hungária), Németh Júlia (Ferencváros), Bíró Barbara (UTE), Szvorda Melinda (SC Südburgenland), Kovács Klaudia (Astra HFC) - kapusok; Szeitl Szilvia (1. FC Femina), Tálosi Szabina (SC Südburgenland), Gál Tímea (MTK Hungária), Pincze Gabriella (Astra HFC), Papp Dóra (MTK Hungária), Szabó Viktória (Ferencváros), Vidács Krisztina (Astra HFC), Szabó Zsuzsanna (MTK Hungária), Szabó Boglárka (Astra HFC), Hummel-Smuczer Angéla (MTK Hungária), Nagy Lilla (MTK Hungária), Marsai Nikoletta (Viktória Trend Optika FC), Rácz Zsófia (FC Lübars), Fenyvesi Evelin (Ferencváros), Csiszár Henrietta (FC Tirgu Mures), Pádár Anita (MTK Hungária), Sipos Lilla (AGSM Verona), Dénes Dorka (Viktória Trend Optika FC), Kaján Zsanett (MTK Hungária), Zimányi Kovács Anikó (Szegedi AK) - mezőnyjátékosok.

Nemzetközi mérkőzések Erdélyben: Szőcs Réka (MTK Hungária), Bíró Barbara (UTE) - kapusok; Szeitl Szilvia (1. FC Femina), Tálosi Szabina (SC Südburgenland), Gál Tímea (MTK Hungária), Pincze Gabriella (Astra HFC), Papp Dóra (MTK Hungária), Vidács Krisztina (Astra HFC), Pinczi Anita (Olimpija Cluj), Szabó Boglárka (Astra HFC), Hummel-Smuczer Angéla (MTK Hungária), Nagy Lilla (MTK Hungária), Marsai Nikoletta (Viktória Trend Optika FC), Csiszár Henrietta (FC Tirgu Mures), Vágó Fanni (Olimpija Cluj), Pádár Anita (MTK Hungária), Kaján Zsanett (MTK Hungária), Zimányi Kovács Anikó (Szegedi AK) - mezőnyjátékosok.

Balaton Kupa, Balatonfüred: Németh Júlia (Ferencváros), Kovács Klaudia (Astra HFC) - kapusok; Szeitl Szilvia (1. FC Femina), Tálosi Szabina (SC Südburgenland), Vidács Krisztina (Astra HFC), Tóth Gabriella (FC Lübars), Szabó Viktória (Ferencváros), Szabó Boglárka (Astra HFC), Marsai Nikoletta (Viktória Trend Optika FC), Rácz Zsófia (FC Lübars), Fenyvesi Evelin (Ferencváros), Csiszár Henrietta (FC Tirgu Mures), Dénes Dorka (Viktória Trend Optika FC), Zeller Dóra (1899 Hoffenheim), Zimányi Kovács Anikó (Szegedi AK), Szuh Erika (FC Lübars), Sipos Lilla (AGSM Verona), Zágor Bernadett (FC Tirgu Mures) vagy Partin Nicole (Trelleborg) - mezőnyjátékosok.

(forrás: www.noifoci.com)

Kedvelj minket a Facebookon!

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41