U18-2016 Január 30.- UTE Labdarúgó Akadémia-Duna SE című gallériából ízelítő
Dátum: 2025 szeptember 11. (csütörtök) | Teodóra
Bencével ősszel beszélgettem….Mikor találkoztunk még lábadozott,a felépüléséért mindent megtett,kezelésekre járt és a visszatérésére koncentrált.Minden perce be volt táblázva,de mikor hallotta,mennyien tekintik példaképüknek itt az utánpótlásban,természetes volt,hogy sikerülni fog az interjú. Az őt követő fiatal tehetségekért többször is leültünk beszélgetni,sőt alkalom adódott a közös fotózáson kívül egy közös játékra is.Bence mesélt az UTE-ban eltöltött éveiről,meghatározó élményeiről,a srácok pedig büszkék voltak,hogy együtt passzolgathatnak a válogatott focistával…A cikkben olyan tehetséges fiatalokról olvashatunk,akik Lázár Bence nyomdokain haladnak.A legtöbbjüknek példaképük a gólvágó csatár,sőt nem egy srác vezeti is a góllövőlistát a bajnokságukban.Szintén idősebb korosztályban szerepelnek,akárcsak Bence annak idején itt az utánpótlásban,ráadásul nem egy közülük már korosztályos válogatott…Tehát minden adott ahhoz,hogy továbbra is ilyen kiemelkedő egyéniségek születhessenek az Újpesti Torna Egyletben…. Kakuszi Kriszti riportja/2.rész
Bencével ősszel beszélgettem….Mikor találkoztunk még lábadozott,a felépüléséért mindent megtett,kezelésekre járt és a visszatérésére koncentrált.Minden perce be volt táblázva,de mikor hallotta,mennyien tekintik példaképüknek itt az utánpótlásban,természetes volt,hogy sikerülni fog az interjú. Az őt követő fiatal tehetségekért többször is leültünk beszélgetni,sőt alkalom adódott a közös fotózáson kívül egy közös játékra is.Bence mesélt az UTE-ban eltöltött éveiről,meghatározó élményeiről,a srácok pedig büszkék voltak,hogy együtt passzolgathatnak a válogatott focistával…A cikkben olyan tehetséges fiatalokról olvashatunk,akik Lázár Bence nyomdokain haladnak.A legtöbbjüknek példaképük a gólvágó csatár,sőt nem egy srác vezeti is a góllövőlistát a bajnokságukban.Szintén idősebb korosztályban szerepelnek,akárcsak Bence annak idején itt az utánpótlásban,ráadásul nem egy közülük már korosztályos válogatott…Tehát minden adott ahhoz,hogy továbbra is ilyen kiemelkedő egyéniségek születhessenek az Újpesti Torna Egyletben….
Kakuszi Kriszti riportja/2.rész
Természetesen a fiatalabb korosztályokból is válogattunk,akadtak tehetséges srácok bőven…Mácsik Dominik az U13-ból már második éve vezeti a góllövőlistát nálunk…Doma büszkén mesélte el,hogyan került a lila-fehér csapathoz:
–„5 évesen a BVSC-ben kezdtem,6 éves korom után kerültem a Vasasba,10 évesen pedig ide Újpestre.Egy Vasas-UTE mérkőzésen négy gólt lőttem az UTE-nak.Ezután a lilák edzője megkeresett és hívott,focizzak nála.Ezzel egy nagy álmom teljesült,hiszen mindig is Újpest szurkoló voltam!!Nagyon nagy megtiszteltetés számomra ebben a világhírű egyesületben játszani.”
-Tudod Doma,ennek az interjúnak mi,vagyis ki az apropója…Kíváncsi vagyok,vajon neked is vannak-e olyan sikereid,mint példaképednek,Lázár Bencének?!
-"Első egyesületemnél többszörös gólkirály voltam.Előfordult,hogy 5 mérkőzésen összesen 23 gólt rúgtam!2 évig játszottam idősebbek között,mégpedig ’99-es születésűként a ’97-es játékosokkal fejlődhettem.Tudom,hogy Bence is folyamatosan játszott nála idősebb korosztályban.Ezt követően a Vasasnál az első hivatalos bajnokságban 26 gólt rúgtam.Halásztelken,majd Ausztriában egy neves tornán gólkirályi címet szereztem,9 évesen pedig Budapest Válogatott lettem."
-Újpesten is folytatódott a sikered!
-"Tavaly a ¾ pályás bajnokságban gólkirály lettem,idén is vezetem a góllövőlistát.Tavaly Berlinben voltunk egy neves nemzetközi tornán,ez volt az UTE-ban az eddigi legnagyobb élményem,hiszen az én gólommal jutottunk be a döntőbe."
-Hálás lehetsz akkor annak az edzőnek,aki meglátta benned mindezt azon a bizonyos meccsen!
-"Igen,nagyon hálás vagyok minden edzőmnek,akik eddig hozzásegítettek engem mindehhez.Fantasztikus érzés jelenlegi edzőm,Tamási Zoltán kezei alatt futballozni.Minden edzés és mérkőzés nagy öröm számomra,rengeteget tanulhatok tőle,ettől pedig még nagyobb élmény számomra a játék.Borzongatóan jó érzés egy igazi sztárral együtt dolgozni és tanulni tőle."
-Hasonló rajongással beszéltél a közös focin példaképedről,Lázár Bencéről is.
-„Több példaképem van,de az egyik legkedvesebb Lázár Bence.Fantasztikusak a cselei,az akarata,kedves a személyisége,ezt az NBII-es meccsen közvetlenül meg is tapasztalhattuk,mikor odajött hozzánk a lelátón és mindenkinek kézfogással,személyesen bemutatkozott a csapatunkból...
..az a tudat,hogy egyszer talán én is ilyen sikert érhetek el mint ő…nagyon sokat segít a küzdelmekben.Hiszen évekkel ezelőtt még ő is itt focizott az utánpótlás műfüvén,ahol mi,most pedig a nagy csapat meghatározó tagja,korosztályos válogatott,valamint már a Magyar Válogatott tagja is.Szeretnék a nyomdokaiba lépni,s egyszer a lila-fehér szentélyben magamra húzni a újpesti címeres mezt,amit -Bencéhez hasonlóan- természetesen megkoronáznék rögtön egy győztes góllal!!!”
Egy évvel fiatalabb,U12-es korosztályunkból Törőcsik Péter az,aki méltán rászolgált arra,hogy ebben a cikkben Bence mögött,a többi társa között szerepeljen.Törő ebben az évben hazánk egyik legnevezetesebb nemzetközi tornáján,a Cordial Cup-on elhozhatta a különdíjat…
-„Egy ilyen rangos tornára, mint a Cordial Kupa nagy örömmel készülök fel és játszom. A sajátos szabályok / csoportelsők a továbbjutók / arra késztették a csapatokat, hogy minden mérkőzésen a lehető legjobb formájukat nyújtsák. A mi csapatunk 24 résztvevőből a 11. helyet tudta megszerezni.A döntőt végignéztük,majd az eredményhirdetés előtt közölték a szervezők, hogy két játékos között kell eldőlni a gólkirályi címnek. Mucska Viktor a Győri ETO játékosa és köztem, mivel mindketten 6-6 gólt szereztünk a torna során.Újból pályára léptünk és félkörben felsorakoztak a még ottmaradt csapatok játékosai és edzői. A kapuba a házigazda Gloriett Általános Sportiskola kapusa állt.A büntetőt a Győri ETO játékosa kezdte. Nagy erővel, szépen megrúgott labda nagy csattanással vágódott a keresztlécnek. Ezután csak rajtam múlt, hogy a megtiszteltető címet magaménak tudjam. Remegő kézzel tettem a labdát a büntetőpontra és a kapu jobb sarkára pillantottam. Felemelő érzés volt, hogy nagyon sokan szurkoltak nekem. Hátraléptem, majd nekifutottam és ismét a jobb sarokra néztem. Tudtam, hogy a kapus látja a tekintetemet és megrúgtam a labdát a bal alsó sarokba. Nem volt túlzottan erős, de nem is kellett,mert a kapus jobbra vetődött… Szinte el sem tudtam lépni,már az egész csapat a nyakamba ugrott. Ledöntöttek a lábamról és velem együtt örültek. Ezt mi nyertük!Köszönettel tartozom az egész csapatnak ezért az élményért, amiben részesültem ezekben a percekben.”
-Peti gratulálunk az elismeréshez és biztos,hogy nem ez volt az utolsó különdíjad!Mesélj nekünk az ezt megelőző díjaidról,élményeidről!
-"Minden különdíj amit a lila-fehér mezben elértem,legyen az gólkirályi cím, vagy a legjobb játékosnak járó elismerés,nagyon kedves emlék.A legelső gólkirályi címet 2008. februárjában a Mini Fradi tornán értem el, ahol a győztesnek járó serleget is az Újpest hódította el. "
-Azt tudod,hogy minden újpestinek az álmai között szerepel legyőzni a nagy riválist…
-"Minden lila-fehér mezt viselő játékosnak nagy büszkeség a legnagyobb riválist legyőzni, mint egyénileg mint csapatban. Ráadásul 7 góllal én lettem a gólkirály!"
-Gondolom a sornak itt még közel sincs vége…
-"Ezt követően Csepelen az V. Mikulás kupán 2008. decemberében emelhettem magasra a gólkirálynak járó különdíjat, de előtte a házigazda csapat játékosával kellett büntetőpárbajt vívnom, mivel 8-8 góllal végeztünk a tornán."
-Akkor ezek szerint a Cordial Cup párbaja már nem az első volt…
-"Igen,így van,de ez a párbaj nagyon nehéz volt, mert az első kapura rúgás mindkettőnknek sikeres volt és a második sorozat is. A harmadik fordulón is betaláltam a kapuba, de a csepeli játékos elhibázta. "
-Bencéhez hasonlóan te is idősebbek között játszol folyamatosan!
-"2010. májusában a Kincsem Kupán a 2000-es korosztály csapattagjaként ,az „Újpest stílus”-nak megfelelően,egy ’99-es korosztályos tornán a legjobb játékosnak járó különdíjjal jutalmaztak. Legfiatalabb voltam a pályán ezért kedves ez a díj. A Viadukt SE tornáján többek között a Győri ETO, FTC, Vasas Pasarét 2000-es csapatai érkeztek a tornára. Ezek a csapatok gondoskodtak arról, hogy jó mérkőzések elé nézzünk. Így is lett! Fordulatos, látványos meccseket játszottunk. A döntőig meneteltünk, ahol az egyik legnagyobb nevű csapattal kerültünk szembe:nem más volt, mint a Fradi. Egy újabb rangadó!!! A két csapat sorra dolgozta ki a helyzeteket, de vagy a védők, vagy a kapusok tudtak egy pici pluszt még hozzá tenni. 1:1-es végeredmény alakult ki. A büntetőpárbajt sajnos elvesztettük, így a II. helyen az FTC után végeztünk. 5 góllal a torna gólkirálya lettem egy olyan nap után, ahol a résztvevő játékosok többsége 2000-es születésű volt,vagyis nálam idősebbek... Ehhez a nagyszerű érzéshez párosult, hogy egy olyan ismert focistától vehettem át a díjat, mint Vincze Ottó. Az oklevélen, ami a különdíjhoz jár Vincze Ottó aláírása is rajta van, amire nagyon büszke vagyok."
-Van olyan pillanatod itt Újpesten,amely úgy érzed talán a legemlékezetesebb marad neked?
- "2010. júniusában a 2000-es csapattal érkeztem a II. Homér Tornára és a legjobb mezőnyjátékos címet nyertem el. Ez a torna az egyik legemlékezetesebb, mert utazásunk során az edzőnk rosszul lett és mentővel elszállították, de előtte arra kérte a csapatot, hogy vegyünk részt a tornán, mivel számítanak az Újpest részvételére. A mentőorvos megnyugtatott bennünket, hogy nem komoly a baj, de kivizsgálásra mindenképp be kell szállítaniuk az edzőnket. A harmadik helyet tudtuk megszerezni és az oklevelet hazafelé a szülők kisebb csoportja eljuttatta a kórházba a jókívánságunkkal együtt."
-Törő,bár a legendával nem vagy rokoni kapcsolatban,csupán névrokonság áll fent,de a név önmagáért beszél…
- "Az I. Farsangi Foci Gála Debrecenben,2011. februárjában került megrendezésre,2001 csapatok részére. Nagyon erős csapatok sorakoztak fel: Budapest Honvéd, Loki, DVTK, Csepel… A szervezők gondoskodtak a hangulatról, a játékosok pedig a színvonalas mérkőzésekről. A legemlékezetesebb pillanat a DVTK elleni mérkőzésen történt, amikor a hangszóróból csak azt hallottam: „ Táncolj Törő!” Nagyon jó érzés volt, mert tudom, hogy annak idején kinek kiabálta az újpesti szurkolótábor és egy egész ország ugyanezt. Egy ilyen megtiszteltetésre csak góllal lehet válaszolni.1:2-es hátrányból egy jól eltalált lövéssel 2:2 lett a végeredmény. A továbbjutáshoz a büntetőpárbajt is meg kellett nyernünk. Ez is sikerült. A bronzmeccset is megnyertük,igaz,büntetőkkel. Nagyon szoros mérkőzéseken volt túl a csapat. Eredményhirdetést követően magasra emelhettem a gólkirályi címet:ehhez 9 gólt kellett szereznem. 2011.májusában az V. Machos Ferenc Emléktornán vettem részt a 2001-es csapattal. Nagyon színvonalas torna volt, nagyon jó csapatokkal. Vasas Pasarét, FTC, Dalnoki Akadémia, Csepel, Videoton… A tornán négy csoportmérkőzést, elődöntőt és bronzmeccset játszottunk. Hat mérkőzésen 16 gólt szereztünk. Csapatkapitányunk a harmadik helyért járó serleget emelhette a magasba. Magunk mögé utasítva olyan jó csapatokat, mint a Dalnoki Akadémia, FTC. 8 góllal elértem, hogy Én lettem a legtöbbször sikeresen kapura lövő játékos. A különdíjat Gundel Takács Gábor adta át, akit eddig csak a TV-ből ismertem. Ez is egy maradandó élmény volt."
A „Lázár-Bence rajongó” tehetségek sorának pedig még nincs vége!!Az U10-es korosztályból Zuigéber „Kopasz” Ákost és Horváth Krisztiánt emelné ki edzőjük,Gyimesi Jenő:
-„ Zuigéber Ákos korosztálya egyik legtehetségesebb játékosa.Nagyon jó labdaérzéke, mozgása és főleg kiváló mentalitása van. Igazi vezéregyéniség a pályán és azon kívül is, a társai elismerik, követik és bíznak benne. Rendszeresen feljebb játszik és edz, ott is megállja a helyét.Horváth Krisztián a nyáron került hozzánk Kaposvárról. Ő is tehetséges gyerek, nagyon mozgékony, jól rúg, nem ismer elveszett labdát és ami nagyon fontos, hogy mindene a foci! Van egy taníthatatlan képessége, hogy nagyon érzi a kaput, ezért sok gólt rúg.Azt nem tudom megjósolni, hogy kiből lesz „nagy” játékos, mert nem vagyok jövőbelátó, de nekik, a tehetségük alapján, megvan az esélyük, hogy végigjárják Újpesten a ranglétrát és akár az első csapatban is bemutatkozhassanak 10 év múlva.”
Kopasz rendszeresen játszik az idősebbek között,akár 2-3 évvel följebb is.Nagy Lázár- rajongó és a megfelelő úton halad afelé,hogy Bence nyomdokaiba léphessen.Emlékszem,nemrég volt egy nagy kívánsága…Éppen Balajcza Szabival készítettem a kapusainknak riportot,Kopasz pedig ott állt mellettem,mikor a beszélgetésre megérkezett a kapus.Szabi nagyon barátságos volt,mint mindig:közvetlen,kedves,mosolygós.Kopasz meg volt szeppenve,nem mert előjönni a kis kérésével.Szabival összehoztunk neki egy büntető versenyt,két nappal utána pedig már ott álltunk a Szusza Ferenc Stadionban.Kopasz rettenetesen boldog volt ettől,természetesen megnyerte a párbajt,ötből három lövés betalált Szabi hálójába!Ami az érdekessége ennek az élménynek,az maga a gólöröm volt…Mikor elbúcsúztunk Szabitól és Kopasz jött fölfelé a lépcsőn,odasúgta csillogó szemekkel:-„Láttad,hogy a gólnál úgy örültem,mint Lázár Bence????”
Kopasz idén magáénak tudhatta az őszi szezon legjobb teljesítményét nyújtó játékosának díját is.Minden Újpest FC meccsen megtaláljuk őt családjával együtt a lelátón,hiszen már most fanatikusan lila vér folyik az ereiben.Nem is csodálkozunk ezek után azon,hogy Kopasz hogyan került ide Újpestre…
-„Apukámék lehoztak egy edzésre,Lajkó Feri bácsi pedig úgy látta,tudok annyira focizni,hogy járhatok ide.”
-Örültél amiért itt focizhatsz?
-"Nagyon szerettem az edzésekre járni,mert Bognár Kornél bácsi és Gál Csabi bácsi mindig nagyon rendesek voltak.Még most is mindig viccelődnek velem,mikor találkozunk."
-Van kedvenc csapatod,álmod,ahol szívesen fociznál ha felnőtt leszel?
-"Csak az Újpest fontos nekem!!!!"
-Na és a nagy rivális,az FTC???
-"Hát elég rosszul állok vele,soha nem szeretnék ott focizni..Az iskolában az volt a feladat,hogy írjuk le a három kívánságunkat.Az egyik nekem az volt,hogy soha ne játsszak a fradiban!!!!!"
-Ugyanolyan jól érzed magad itt mint mikor idekerültél?
-"Továbbra is nagyon szeretek itt focizni.Tavaly már Gyimesi Jenő bácsi és Nagy Jani bácsi lettek az edzőim,nagyon szeretem őket is!"
-Idősebbek között játszol folyamatosan….
-"Igen,játszom a 2001-es korosztályban is,Böszörményi Béla bácsi és Ujj Tomi bácsi mellett,idén végleg fölkerültem hozzájuk.Nagyon jól érzem magam abban a csapatban.Persze ha Jenő bácsi hív engem a 2002-es csapatomhoz,mindig nagyon szívesen megyek!!!"
-Milyen a bajnokság?Hiszen ott még náluk is idősebbekkel játszotok.
-"Indultunk egy 2000-es bajnokságban,hát elég nehéz a nagyobbak ellen játszani,de azért sikeresen vágom nekik a gólokat,nem is keveset!!"
-Mi a helyzet a szurkolással?Hiszen vérbeli újpest drukker vagy!
-"Bizony,minden hazai meccsen ott vagyok!!"
-Reméljük te is abban a stadionban fogsz egyszer gólokat rúgni!Bencének már sikerült,te hogy haladsz ezen az úton?Kopasz,ahogy ismerlek, itt most hosszú felsorolás következik….
-"Sok gólkirályi címem van már,sikerült összehoznom a Dunakanyar Kupán,a budafoki Téli Kupán,a II.Angyalföldi Kupán,a Grund Kupán,a II.Goldschmidt Tornán.Legjobb játékos voltam a Mészáros Ferenc emléktornán,a 2010-es Tavaszi Tornán,az OTP Bank debreceni Téli Kupáján.Az évente megrendezésre kerülő Főnix Kupán pedig már kétszer is bekerültem a Torna Válogatottjába."
Kopasz mellett Horváth Krisztián volt a másik,aki megkapta az U10-es korosztály őszi idényének legjobb teljesítményét nyújtó játékosának díját.A Kaposvárról érkezett kis tehetségnek már az interjúnk pillanatában 88 meccs volt a tarsolyában,a lábában pedig nem kevesebb,mint 120 gól…azóta pedig természetesen mindkét szám bőven gyarapodott..és Krisztián még csak 10 éves!!!
-Krisztián,ezek a számok önmagukért beszélnek…Eddig 10 meccset játszottál itt Újpesten.
-"Igen,sikerült is majdnem mindegyiken gólt rúgni!!"
-Akkor gondolom ott lehetsz a góllövőlistátok élmezőnyében!
-"Igen,sőt,én vezetem,amire nagyon büszke vagyok!"
-Úgy sejtem van még más is,amire rettentően büszke lehetsz!
-"2009-ben egy nemzetközi tornán 4 gólt rúgtam,pedig akkor még csak 7 éves voltam.8 évesen szintén jártunk egy nagyobb nemzetközi tornán,ott már 11 gólt sikerült a kapuba vágnom!!Mindkét tornán bronzérmesek lettünk!A balatonfüredi Diákolimpián pedig szintén gólkirály lettem!"
-Gratulálok Krisztián,ez nagyon szép teljesítmény!Ha így haladsz,akkor tényleg megvan minden esélyed,hogy Bence útját fogod követni,hiszen ő is többszörös gólkirály és különdíjas..
-"Bizony,hiszen már ezen a tornán is idősebbek között voltam,8 évesen a 9 évesek korosztályában tudtam ennyi gólt rúgni!Tudom,hogy Bence már 19 évesen a nagyok között játszott,nekem is ez a célom,úgy szeretnék focizni,mint Lázár Bence!"
-Látom,jól döntöttetek,mikor Kaposvárról ideköltöztetek Újpestre.
- "Nagyon szeretek itt Újpesten focizni,sokat köszönhetek az edzőimnek is,mert folyamatosan segítenek nekem ebben.Remélem elérhetek olyan sikereket itt mint Bence,addig pedig a meccseire továbbra is kijárunk szurkolni és a végén szaladunk aláírásért és közös fotóért!!!"
Két kis lurkóra is kitérnénk…Barna Dániel az U9-es korosztályból és Takó „Dödi” Norbi az U8-as csapatból hatalmas Lázár Bence rajongók…Dani már az óvoda óta nagy álmokat dédelget.Nem volt nehéz dolga,hiszen édesapja is focista,így ebben a légkörben nőtt fel,egyértelmű volt a sportág kiválasztásánál,hogy melyik labda mellett teszi le a voksát..
-„Középsős óvodás korom óta az volt a vágyam, hogy az újpesti futballcsapatnál, focizzak."
-Miért pont az Újpest?
-"Azért mert a családi ág ezer szállal kötődik Újpesthez, és ez a családi indíttatás még jobban sarkalt arra, hogy ennél az egyesületnél játsszak. Az U9-es korosztályban futballozom az UTE színeiben,a 2003-as korosztályban.Korán kezdtem ezt a sportot űzni,4 éves voltam.Édesapám, aki korábban is és azóta is ennek a sportnak megszállottja, megkérdezte tőlem, hogy szeretnék-e ebben a sportban sikereket elérni..."
-Dani,valahogyan sejtem mi volt válaszod!
-"Igent mondtam.Rendszeresen heti 2-3 alkalommal lejártunk az edzésekre,lelkesen, nagy odafigyeléssel. Próbálom megtanulni ennek a sportnak minden szépségét.Szívből szeretem, mert ez egy technikás sport, sok odafigyelést és kitartást igényel, és a technikán túl fejben is meg kell oldani egy-egy helyzetet."
-Akkor most boldog a család és te is szeretsz itt focizni,közös az öröm!
-"Azóta is nagyon sok hasznos tanácsot kapok apukámtól.Segít és kritikus szemmel nézi az edzéseimet.Magyaráz, hogy mit csinálok jól, illetve rosszul."
-Volt olyan pillanatod amire sokáig emlékezni fogsz?
-"A legnagyobb kihívásom idáig az volt, mikor a csapattal a Fradi ellen győztünk és elvittük az aranyérmet.A mai napig az asztalomon díszeleg, tovább erősítette önbizalmamat,hiszen mégiscsak a fradi ellen….."
-Látom,tényleg igazi újpesti szíved van!A meccsekre is jártok szurkolni a nagyoknak?
-"Persze!Azt pedig kiváló érzésnek tartom, amikor bekísérésen vehetek részt.Nagy élmény, amikor példaképemnek, a kedvenc focistámnak:Lázár Bencének a kezét foghattam, és felhangzott a stadionban a HAJRÁ LILÁK!!! a szurkolótábortól. Bencét - bár még nagyon kezdő labdarúgó vagyok - egy kivételes tehetségnek tartom.Mostanában nem sokat láttam a pályán, mert sajnos sérült volt,de ennek ellenére ez a véleményem!Egy jó felépítésű, fiatal, rátermett csatárt, aki minden helyzetben felismeri magát a játékban és minden tudásával helytáll. Sajnos a mostani nagy csapat eredményei nem éppen bíztatóak, de úgy gondolom, hogy a csapat összeszedi magát, és majd jönnek az eredmények!Remélem ennek részese lesz Bence is!!”
„Dödivel” a Megyeri úton találkoztam.Tavaly 10 meccsen 9 érmet szereztek a csapatával,ebből négyszer ő lett a legjobb játékos!Mindig kezdő a csapatban,a büntetőket pedig sosem hagyja ki!A legifjabb focista,aki interjút adott nekem,mégpedig személyesen!!!Kis fotózással oldottuk előtte a hangulatot.Láttam cseleket,nagyszerű gólokat,mondhatom retteghet minden kapus a lábától!!Miután megszülettek a szuper képek,leültünk a műfű szélére és beszélgetni kezdtünk.Döditől megkérdeztem miért pont itt,Újpesten focizik,hogy érzi magát ebben a légkörben???
-"Hét éves vagyok és azért szeretek itt focizni,mert az Újpest a kedvenc csapatom!!Vannak barátaim is a csapatban,az egyik Zalán,ő nagyon jól focizik,a másik Bence,a kapus.Van még Öcsi,a Mihalik Kristóf,na ő nagyon jól focizik és a Csontos Krisztián.Farkas Sanyi bácsi az edzőm Béla bácsival és Máté bácsival,nagyon szeretem őket is,sokat tanulok tőlük!"
-Ha van kedvenc csapatod akkor biztos van kedvenc játékosod is!
-"Igen,van!A kedvenc játékosom Lázár Bence!!"
-Bence egy nagyon tehetséges játékos…Miért pont ő a kedvenced,elmondod nekem?
-"Azért ő a kedvencem,mert a tizenegyeseket nagyon jól rúgja,meg jól játszik,mindig kimegyünk a meccseire is.Tetszik a haja is és szerintem ugyanakkorát tudok már rúgni mint ő.Nagyon szeretnék olyan lenni,mint ő!"
-Neked is mennek a büntetők?
-"Persze,eddig mindegyik gól lett!"
-Akkor biztos te is,mint Bence,nagyon népszerű vagy a csapatodban!
-"Hát igen…"
-Szoktatok meccsekre vagy tornákra járni?
-"Igen,szoktunk.Múltkor voltunk egy tornán a Vasgolyó utcában.Ott olyan cseleket tudtam kipróbálni,amiket a Sanyi bácsi tanított az edzésen."
-Igen,emlékszem,az egy Bozsik torna volt,ugye?
-"Igen és majd még fogunk menni máskor is oda!"
-Milyen eredményeitek lettek?
-"Arra emlékszem,hogy az egyik meccsen másodikok lettünk,de a többire már nem emlékszem…"
-Gólt sikerült rúgnod?
-"Persze és én lettem a legjobb játékos!"
-Dödi,ez nagyszerű,gratulálok!!Büszke lehetsz magadra!Képzeld,egy picit idősebb játékosunk szintén elhozott most egy legjobb játékos díjat.Törőcsik Peti a Cordial Cup-on volt ilyen sikeres.Ismered őt?
-"Persze,ismerem Törőt!!"
-Azt kívánom neked Dödi,hogy amikor ti mentek majd a csapatoddal erre a nagy nemzetközi tornára,akkor te is hasonló sikert érj el rajta,mint Törő!
-"Az nagyon jó lenne!"
-Mit gondolsz,kitűzhetjük ezt célnak?
-"Persze!!!"
-Na,akkor ha most 7 éves vagy,az azt jelenti,hogy ezen a tornán 3 év múlva fogtok elindulni.Ígérem neked,hogy 3 év múlva én megkereslek téged és meg fogom kérdezni tőled,hogy betartottad-e az ígéretedet!A legjobb játékos leszel azon a tornán?
-"Az leszek!!!"
A fotózás alkalmával találkozhatott Bence ezekkel az ifjú focistákkal,akik a nyomdokaidba léphetnek majd a jövőben…Hozzájuk szól a válogatott újpesti focista a riportunk végén..
-"Jól éreztem magam a gyerekekkel,nagyon ügyesek voltak.Kicsit meg voltak még szeppenve,de én is így voltam vele,mikor a felnőtt csapat játékosaival passzolgathattam ennyi idősen.Reméljük szép jövő előtt állnak,ha már csak akár egyikőjükből is,de lesz NBI-es futballista,akkor már megérte a tehetségek gondozása.Én is látom személyesen,hogy az UTE-ban milyen sok tehetséges gyermek van.Nagyon fiatalok még,reméljük beérnek majd és elérik a céljaikat.Sok sikert kívánok nekik ehhez!"
U18-2016 Január 30.- UTE Labdarúgó Akadémia-Duna SE című gallériából ízelítő
UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41