UTE Labdarúgó Akadémia

Mi a mentáltréner feladata?

“Zoli bácsi miatt lőttem gólt ” - címmel írt a napokban cikket a Nemzeti Sport az akadémiánkon zajló munkáról. Kabarcz Zoltán mentáltrénerünkkel beszélgettünk arról, hogy hogyan lehet egy játékos eredményesebb; hogy a hullámvölgy miért várószoba, és nem lejtő; és, hogy miért az a miliő a legfontosabb a sportoló fejlődéséhez, amit ő egyszerűen csak partnerségnek nevez.

Mi a mentáltréner feladata?

Ez egy nagyon átfogó kérdés. Ha válaszolhatnék röviden, akkor azt mondanám: minden.

A gyakorlatban pedig ez arról szól: mit várnak tőle?

Nagyon sok esetben semmi mást nem várnak egy mentáltrénertől, mint  hogy bizonyos dolgokat igazoljon. Sok helyen, én úgy látom, kirakatnak használják. Amiért én szeretem az UTE-ben a munkámat, hogy itt nem erről van szó!

Ha érdemi munkát végzünk, annak nagyon szerteágazó eredménye lehet. A mentáltréner munkája leginkább arról szól, hogy segítünk a mentális gondokban. Kicsit részletesebben: az ember három részből áll - van teste, van lelke, és van szelleme. Mi a lélekkel foglalkozunk - úgy is hívják ugyebár a pszichológiát, hogy lélektan. Ha tovább osztjuk, a léleknek is három része van: az egyik az elme, vagyis a gondolkodás; a másik az érzelmek, ezt a szívvel azonosítjuk, és ezeken kívül ide tartozik az akarat. Ezek mindenkinek vannak, és ezek egymásra hatnak: a gondolatok az érzelmekre, az akarat pedig kihatással van mindegyikre. Tehát, ami ebben a körben van, abban nagyon sok mindent lehet segíteni. Agya, szíve és akarata minden embernek van, nem csak a játékosoknak a sportkörben, hanem az edzőknek is. Ha kapcsolatba kerülünk egymással, mármint egyik ember a másikkal, akkor stressz alakulhat ki, és a kapcsolatokban lehetnek sérülések. Ugyanúgy lehetnek sérülések, mint a testben, és ezek lehetnek enyhébbek és súlyosabbak.

Tehát a mentáltréner akkor segít, ha egy játékos lelkileg megsérül, kudarc éri, vagy siker, amit nem tud feldolgozni, vagy rosszul dolgozza fel azt? 

Igen. Bár nem csak sérülés esetén, hanem akkor is, ha azt szeretnénk, hogy szebben és jobban működjenek a dolgok.

Lehetnek nem fizikai akadályai annak, hogy a játékos a pályán nem teljesít elég jól?

Nagyon gyakran régi emlékek és nevelési problémák, hibák okoznak ilyesmit. Nemcsak a szülő követi el, hanem az óvoda, iskola, család, sőt, még a kortársak is. Nagyon sok dolog maradhat a gyerekben, ami akadályokat jelent, és maradhatnak olyan hátrányai és következményei, amelyek miatt nem tudja, vagy nem meri, vagy nem akarja kihozni magából azokat a lehetőségeket, amik benne vannak.

Nevezzük az egyszerűség kedvéért görcsöknek. Ezeknek a feloldása felszabadíthatja annak a lehetőségét, hogy többet tudjon kihozni magából.

Képzeljünk el magunk felett egy alacsony plafont, és valakit, aki azért nem mer egy nagyot ugrani, mert azt képzeli, hogy akkor beveri a fejét. Ilyenkor ez ténylegesen megakadályozza abban, hogy nagyobbat ugorjon. Amint megérti, hogy ez butaság, vagy csak képzelődés, szükségtelen,  felszabadul ez alól, és onnantól mer nagyobbat ugrani. 

Ha az akadályt felismerjük és orvosoljuk, akkor az edzések is eredményesebbek lesznek.

Van különbség játékos és játékos között?

A vérmérséklettől függően nagyon sok variáns létezik mint személyiség-típus, amik alapvetően meghatározzák a hozzáállást! Aki visszahúzódó, az nem csak a nevelés miatt lehet az, genetika is. Már egy féléves gyereknél felfedezhető, hogy ő melyik típusba tartozik...

Van egy ideális állapot, amit el lehet érni a játékos mentalitásában?

Amit érdemes tudni, hogy a négy karakterből a szangvinikus az, akit a népszerűség motivál, aki szereti megmutatni magát. Az a focista, aki odavan azért, ha a tömeg ünnepeli, ha zúg a stadion, amikor gólt lő.

Tipikus csatár...

A másik típus a kolerikus, aki győzni akar, aki meg szeretné mutatni, hogy mit tud, és szereti, ha minden úgy történik, ahogyan ő elgondolta. A kettő jellem kombinációjából több van a sportolók között, mint más kombinációk. Ezek kapcsolódnak a sportnak az öröm részeihez. Aki ilyen, valószínűleg gyorsabban lesz sportoló. 

A melankolikus precízebb, megfontoltabb, részletesebben ki tudja dolgozni azt, hogy milyen módon haladjon előre, hogy hogyan építse fel a teljesítményét.

Ilyen egy jó középpályás...

Igen, aki lát a pályán, pontos passzokat tud adni, és aki ezeket az erényeket ki tudja használni, az lesz sikeres. 

A flegmatikus az, akinek a békés, türelmes elfogadás az erőssége, aki a csapatban az ellentéteket ki tudja egyenlíteni, le tudja hűteni a túl forrófejűeket akár mérkőzés közben is. Ebből általában kevesebb van, de ha van egy vagy kettő, az a csapatnak nagyon jól jön. 

Minden típusú játékosnak megvan az erőssége,  de a gyengesége is, ami általában többféle. Ha a gyengesége alapján ítélünk meg valakit, akkor rossznak ítélhetjük. Ám az erősségei alapján mindenkiből lehet jó focista. Arra törekszünk, hogy az erősségeire építsünk a fejlesztés során.

Hogyan lehet fenntartani egy játékosnál az ideális érzelmi állapotot, hiszen mindenkinél lehetnek hullámvölgyek? 

Egy játékosnál akkor, ha megerősítjük benne azt, hogy ő miben jó. Ha viszont valakinek azt mondjuk, hogy te rossz vagy, még akkor is, ha csak egy hibára utalva mondjuk, mentális fájdalmat okoz. Ez nem azt jelenti, hogy tilos szembesíteni valakit a hibáival, de a tény az, hogyha valakit fölemelek és megerősítek, attól jobban érzi magát, ha az ellenkezőjét teszem, akkor pedig rosszabbul. És ez a különbség kihat a teljesítményre.

Számít, hogy ki mondja ezt?

Hogyne! Nagyon számít, hogy ki, és az is, hogy mikor mondja! Ha egy elemzésnek az a következménye, hogy görcsöket okozunk a játékosban, és emiatt nem tud teljesíteni, az probléma. Hogy ne legyen görcs, az alapvetően azon múlik, hogy ki mondja, és hogyan.

Mikor reagál erre a játékos érzékenyen?

Ez egy széles spektrumú probléma. Mondok egy példát: kisgyermekkorban még meghatározó a szülői hozzáállás. Ekkor gyakorlatilag a szülőktől vár mindent a gyerek, a szülő tudja a tutit, aki megmondja, hogy mit csinál jól, mit csinál rosszul, mit szabad, és mit nem!

Ez a gyerekkor. Ha azonban a gyermek 10 évesen focista akar lenni, akkor azért jár focizni egy csapatba, egy egyesülethez, egy akadémiára, hogy ezt elsajátítsa. Ezeknek a különböző tudásoknak a megszerzéséhez arra van szükség, hogy kívülről szerezzen információt, és más mondja meg a tutit!

Ha egy tízéves gyereknél az anyuka mondja meg, hogyan kell futballozni, akkor az már nem adekvát, ott gyerekszerepben marad, vagyis nem fejlődik egy következő, szükséges szintre. Ha a szülők adnak tanácsokat, akkor gyerekszerepben tartják. Ahhoz, hogy fel tudjon nőni, viszonyítási személyt kell, hogy váltson. Ilyenkor megváltozik a szülői szerep, az ő feladatuk a támogatás lesz: olyankor, ha elfárad, vagy ha megsérül a pályán, vagy kimarad a csapatból, vagy valami nem sikerül, vagy kihagy egy tizenegyest, Ilyenkor nem azt kell elmagyarázni, hogy milyen szörnyű volt, és így és így kellett volna berúgnod, hanem azt kell neki mondani, hogy legközelebb sikerül, így is szeretünk, és így tovább. Az, hogy min siklott el egy mérkőzés, az edző és a csapat dolga megítélni. 

Mi van akkor, ha az edzőtől kap olyan értékelőt, ami sérülést okoz benne?

Ami rosszat tehet még ebben a szituációban a szülő, az, ha indulatossá válik, és támadó lesz az edző felé. Azzal nem segít. Még akkor sem, ha az edző téved, és a szülőnek igaza van. Mindenkivel előfordul, hogy téved! 

Van egy alap pszichológiai tény, hogy attól tudunk tanulni, akit tisztelünk. Ha megkérdőjelezzük az edző személyét, vagy azt, amit mond, azzal ártunk, mert attól kezdve többé-kevésbé mindent megkérdőjelezünk majd, és nem tudunk többé tőle tanulni. 

A mentáltréner feladata, hogy az edzőket is támogassa, mert ők is tévedhetnek, lehet rossz napjuk. Így a mi dolgunk, hogy megőrizzük azt a harmóniát, amiben mindenki meglátja a saját lehetőségeit, és mindenki érti azt, hogy milyen károkat is okozhat. Természetes, hogy nem szándékosan okozunk károkat - sem a szülő, sem az edző, de attól még előfordulhatnak. 

Ezek egy része kiküszöbölhető, megelőzhető, és ha mégis megtörténik, javítható!

Ismerjük a forrást, hogy hogyan sérülhet meg a játékos. Vannak-e technikák arra, ahogy ezeket a gyerekekkel feldolgoztatjátok? Mik ezek?

Mi beszélgetünk és nézőpontokat váltunk. Ha valaki el van keseredve valamitől, az egy nézőpont, mert azt gondolja, hogy ami vele történik, az nem jó, az egy rettenetes dolog. Például, hogy kimaradt a csapatból, hogy őt leírták, emiatt egyre rosszabbul szerepel, meg van sértődve - ez egy nézőpont: olyan, amitől pocsékul érzi magát. Ha ebből a nézőpontból ki tudjuk billenteni, és át tudjuk gondoltatni vele a helyzetét olyan szempontból, hogy miért jó neki ez, és ő saját maga is el tudja ezt fogadni, hogy most például gyorsulni kell, és ha eléri, ami kell, akkor azzal visszakerülhet - a teljesítménye javulni fog. Mert a rossz nézőpont nem vonja el az energiáit többé. A nézőpont-változtatással megváltoztathatjuk az aktivitását, és ezáltal az eredményességét is. 

Összefoglalva: most hullámvölgyben vagyok, kikerültem a csapatból, de nézzük ezt másként: küzdd magad a csapatba, és higgyél abban, hogy ez meg fog történni! Ez nem a lejtő, hanem egy várószoba!

Mi hajtja legbelül azt a játékost, aki eljut oda, hogy profivá válik? 

A hite, a reménye, a jövőképe, és a céljai. Ez mind meg kell, hogy legyen! Mind. Akinek nincsenek céljai, az előbb-utóbb kiég, csak a játék öröméért nem fog versenyezni, és elviselni azt a rengeteg kihívást, ami időnként meghaladja az erejét. Nem fog edzeni többé, ha elfárad. Ha nincs kedve, akkor nem focizik, elmegy helyette moziba. Nyilvánvaló, hogyha valaki eredményes szeretne lenni, ahhoz olyan dolgokat is be kell időnként vállalnia, amit egyébként nem tenne. A cél az, aminek a megvalósulásában hinni tudok. Ha az a célom, hogy NB1-ben focizzak, akkor ez egy cél. De ha azt mondom, hogy ez sosem lesz meg, akkor az nem cél, hanem egy ábránd. 

Általában tisztában vannak a játékosok az adottságaikkal?

Nincsenek. Mindenki kevesebbet hisz magáról, mint amit ér! A mi feladatunk az, hogy megpróbáljuk őket magasabb szintre hozni gondolatilag, hogy elhiggyék magukról, hogy többre képesek! A munkánk jelentős része erről szól. 

A siker is lehet buktató?

A sikertől is el lehet szállni, persze. A csúcs csak az egyik fele az útnak. A sikert meg kell élni, örülni kell neki, de attól, hogy sikeresek vagyunk, nem lettünk tökéletesek is egyben, és nem tudunk már mindent. A sikert visszaidézzük, újraéljük, de nem az visz többé előre. Ami ebben a legfontosabb momentum, hogy a továbbfejlődéséhez az kell, ami az elért sikerhez: küzdelem, alázat, tanulás, és partnerség. A partnerség alatt érthetjük az a miliőt, amiben a sportolók felkészülnek, ami őket körülveszi, és fejlődésüket biztosítja. 

Az eredményességet nagyon sok tényező befolyásolhatja. Itt, az UTE-nél abban hiszünk, hogyha van együttműködés, összetartás a szakmai vezetés és edzők között, és a szülők felől is egy támogató bizalom, akkor együtt elérhetünk bármit. A stáb többi tagjánál, akivel kapcsolatban vagyunk nap, mint nap, mint az orvos, a gyúró, és mindenki, aki ezen dolgozik, ugyanígy együttműködés kell. Ha ez megvan, és itt most megvan, akkor az utánpótlást megfelelő kezekben tudhatjuk. A magyar foci esetében az UTE lehet az egyik legfontosabb műhely, ahonnan kijönnek azok a srácok, akik megváltoztatják a magyar foci állapotát. Én azt gondolom, hogy ahhoz, hogy eredményesen dolgozzunk, ebben hinni kell, és én ebben hiszek. Ott, ahol a jó dolgok megtörténnek, eredmény is lesz. Ez a siker forrása. Itt az emberek ezért dolgoznak hittel és bizalommal.

UTE Labdarúgó Akadémia/Barbara Gabriella