Dátum: 2025 szeptember 10. (szerda) | Nikolett, Hunor

hírek

Micsoda teljesítmény!

Archivum szakosztály 2016-11-16 Megtekintések száma: 3570

2007-es csapatunk az összes mérkőzést megnyerve lett bajnok a Kölyökliga U10-es Nyugati Bajnokságában. Az utolsó játéknapon már csak az volt a kérdés, hogy sikerül-e a hibátlan eredmény megtartása.

Az egész szezon során kiemelkedő teljesítményt nyújtott a csapat, ami sok összetevőnek köszönhető. A korosztály az első Kölyökliga szezonjában még mindössze egy csapatot tudott megelőzni, de a tavalyi 4. hely már jelezte, hogy jó úton indultunk el.

Már ekkor is látszott, hogy egy kivételesen tehetséges csapat jött össze ebben a korosztályban. Az elmúlt nyáron tovább erősödtünk, ugyanis két meghatározó játékossal bővült a keret Bánkuti Kristóf és Gerhát Trisztán személyében. Emellett fontos megjegyezni, hogy az "A" csapattól mindössze egy játékos, Szakál Ahmed távozott.

"A napi munkánk során Tóvizi Tamással kiválóan tudunk együtt dolgozni” - mondta a csapat edzője. Az edzéseken kívül is sok időt szánunk arra, hogy a lehető legjobb programot állítsuk össze a játékosoknak. Emellett fontos még, hogy a kapusainkkal egy olyan kiváló szakember dolgozik külön, mint Farkas Balázs. 

A gyerekek heti egy alkalommal mozgáskoordinációs edzésen vesznek részt Kafer Zsombornál, míg minden héten pénteken, fakultatív jelleggel, gyorsaságfejlesztő képzésük van Kafer Leventével. Az egyesület vezetése is minden segítséget megad ahhoz, hogy a gyerekek fejlődése folyamatos legyen.

"Külön kiemelném a szülők hozzáállását is. Az elmúlt 1-2 hónap során, érzésem szerint, olyan jó szülői közösség alakult ki közöttük, ami példamutató. A gyerekek esetlegesen gyengébb teljesítménye során is csak támogató és biztató hangokat hallanak szüleiktől. Ebben nagy szerepe van az egyesületünk által szervezett "Szülők Akadémiájának" is, melyet Kalamár Hajnalka és Kabarcz Zoltán tart nekik." 

"Ilyen háttérrel várható is volt a kiemelkedő szereplés, de azt én sem gondoltam, hogy az összes mérkőzést meg tudjuk nyerni." – véleményezte a csapat eddigi teljesítményét Moskovits Gábor szekcióvezető, és hozzátette: - "Azt gondolom, korosztálytól és a bajnokság színvonalától függetlenül is mindig nagy dolog az ilyen szereplés. Érdekességként hozzáteszem, hogy a mi sorozatunkhoz hasonló szereplésre csak az U9-es csapatunknak van lehetősége a Kölyökliga közel 160 résztvevő együttese közül. Ám, az eredménynél is fontosabbnak tartom, hogy egy meccsen sem adtuk fel a stílusunkat az eredményes szereplés érdekében. Mindig törekedtünk a magas játékminőségre. Gratulálok a gyerekeknek, és boldog vagyok, hogy részese lehetek a fejlődésüknek!"

Statisztika: 15 mérkőzés, 15 győzelem 74 rúgott ,15 kapott gól.

Házi góllövőlista: Bánkuti Kristóf 21 gól, Urbán Martin 13 gól, Gerhát Trisztán 13 gól, Mukai Yukumo 10 gól, Dohány Máté 6 gól, Kovácsi Bence 6 gól,Erdélyi Péter 3 gól, Szatlmayer Máté 1 gól.

A bajnokcsapat tagjai: Kis Patrik, Imsies Robert, Cross Dániel Lee, Bánkuti Kristóf, Dohány Máté, Mukai Yukumo, Gerhát Trisztán, Borsos Bence, Dudás Zénó, Szatlmayer Máté Soma, Staudinger Zsombor, Kovácsi Bence, Urbán Martin, Erdélyi Péter, Rézműves Dominik.

Edzők: Moskovits Gábor, Tóvizi Tamás. 

Kölyökliga:

UTE - Gyöngyös AK: 2-0.

Góllövők: Bánkuti, Gerhát

UTE-Somos: 8-0

Góllövők:Gerhát 3, Bánkuti 2, Erdélyi 2,Dohány

UTE - Asi-Dinamo Star: 5-2

Góllövők: Mukai 3, Urbán, Bánkuti

 

UTE Labdarúgó Akadémia

 

Kedvelj minket a Facebookon!

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41