Dátum: 2025 szeptember 11. (csütörtök) | Teodóra

hírek

Miénk a Karnevál Kupa!

Archivum szakosztály 2016-08-18 Megtekintések száma: 4256

Miénk a Karnevál Kupa!

Kiskorosztályos csapataink - az U9, U10 és U11 - a debreceni Karnevál Kupán vettek részt augusztus 12-13-14–én

„Nagyon szép eredményt értünk el” – mondta Blaumann János, az U11-esek edzője. – „Egy színvonalas, erős nemzetközi tornán, szervezett és jó csapatokkal tudtunk szoros, kifejezetten nagy iramú, küzdelmes mérkőzéseket játszani.” A résztvevő csapatok: Csep-Gól FC, Loki FS, Pokrova Lviv, DHSE Olasz Focisuli, DLA, és a DVTK.

"Igyekeztünk a saját stílusunkban játszani, labdát birtokolni és kezdeményezni, és ez többnyire sikerült is. Az ellenfelek agresszív, fegyelmezetten játszó, zártan védekező csapatok voltak, és találhatóak közöttük jó képességű játékosok. Az egész tornán remekül oldottuk meg a védekezést, labdavesztésnél igyekeztünk visszatámadni, a küzdőszellemünk, hozzáállásunk végig kifogástalan volt. Támadásban néha hiányzott egy kis bátorság, kreativitás. Négy esetben is előfordult, hogy az ellenfél szerzett vezetést, de ekkor sem roppantunk össze, minden alkalommal sikerült egyenlíteni, két esetben pedig fordítani is. Összességében a mutatott játék alapján megérdemelten szereztük meg a harmadik helyet.”

Az U10-esek edzője, Moskovits Gábor így nyilatkozott a torna után: „Nagy izgalmak előzték meg a kupát, mivel korosztályunk egyik kapusa sem állt a csapat rendelkezésére, és így mezőnyjátékossal a kapuban játszottuk végig a két napot. Együttesünk erejét mutatja, hogy a lejátszott hét mérkőzésen mindössze 1 gólt kaptunk. A csapat kiváló védekezésén túl kiemelném, hogy majdnem minden mérkőzésen nagy fölényben játszottunk ellenfeleinkkel szemben. A stílusunknak megfelelően igyekeztünk magunknál tartani a labdát, és esetleges labdavesztésnél minél hamarabb visszaszerezni azt. Korábbi mérkőzéseinken megfigyelhető volt, hogy a betömörülő, védekezésre koncentráló  ellenfelek ellen nehezen alakítottunk ki helyzeteket, de ezen a két napon a gyerekek mind egyénileg, mind csapatként feltartóztathatatlanok voltak, így teljesen megérdemelten nyertük meg a neves csapatokat felvonultató tornát. 

Többek között a DVSC, a DVTK, a Balmazújváros, a Kisvárda, az Olasz Fs, a Bozsik Akadémia Nyíregyháza is részt vett az eseményen. Külön öröm számomra, hogy Gerhát Trisztán, csapatunk új játékosa is kiválóan mutatkozott be az UTE színeiben." – zárta a hétvégi összecsapások értékelését a csapat edzője. 

"Összességében örülök, hogy el tudtunk jönni erre a tornára, és remek csapatoktól, szoros mérkőzésen pontokat szerezhettünk." – Cserpák Dániel, az U9-es korosztály edzője értékelte a megmérettetést. „A srácok megtapasztalták, hogy milyen kemény és küzdelmes is egy háromnapos torna, ahol erős csapatokkal kell felvenni a versenyt, akik szervezetten is védekeznek. A gyerekek számára még újdonság volt a közeg, a közönség, és az olyan mérkőzés, ahol az ellenfelet hangosan buzdítják a többi korosztály játékosai. Sajnos az első nap után háromszor kaptunk ki, amiből két meccsen úgy éreztem, hogy nem szabadott volna veszítenünk. Pozitívum volt számomra, hogy láthattam a csapat játékában a torna folyamán a sok kialakított helyzetet,  és tetszett, hogy minden játszmán akartak a srácok. Örülök, hogy az eltelt két hét együtt-edzés után sokan bátran játszottak, és próbáltak egyénileg cselezni és támadni."

A DEAC, a CFR Cluj, a Debrecen Sportiskola,az  Arsenal Kijev, a DVTK, a Nyírbátor voltak az ellenfelei az U9-nek, az elért eredmény az ötödik hely lett.

„Büszkék lehetünk csapataink szereplésére és játékára. A két nap során rengetegen jöttek oda hozzánk,  hogy gratuláljanak a gyerekeink által mutatott játékhoz és a fejlődésükhöz. Gratulálok csapatainknak és az edzőknek is.” – mondta a kiskorosztály szekció vezetője, Moskovits Gábor.  

UTE Labdarúgó Akadémia

Kedvelj minket a Facebookon!

Képek

2015. március 07. - UTE U21-Vasas U21 0-0 című gallériából ízelítő

Videó

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41