2014. november 08. - UTE U18-FTC U18 0-0 című gallériából ízelítő
Dátum: 2025 szeptember 9. (kedd) | Ádám
U8-as korosztályunk két csapattal vett részt a VSD Kupán: az egyik együttes az első, míg a másik a harmadik helyen végzett a mezőnyben.
„A torna előtt annyi elvárásom volt a gyerekek felé - amit el is mondtam nekik - hogy egyrészt élvezzék a játékot; másrészt, ha alkalmazzák az edzésen tanultakat, akkor eredményesen fogunk szerepelni.
Mindkét csapatunkon látszott, hogy próbál tudatosan játszani a mérkőzéseken, aminek meg is lett az eredménye" – értékelte a tornán történteket a gyerekek trénere, Tóvizi Tamás, és hozzátette: "Ezen felül nem csak tudatosságban, hanem egyéni képességekben, játékhelyzet megoldásokban, és kombinatív játékban is kiemelkedő teljesítményt nyújtottunk. Sajnos az egyik együttesünknek nem sikerült megfelelően koncentrálni az egyik csoportmérkőzésen, így ennek vereség lett az eredménye, ami sajnos a döntőbebeni szereplésünkbe került."
VSD KUPA, Dunakeszi, 2017.02.19.
UTE LILA:
Zipszer Konrád
Király Ákos
Ádám Leonárd
Rathmann Erik
Kis Noel
Szabó Melissza
Klimasz Márton
Csoportmérkőzések:
UTE Lila – RKSK: 4:0
UTE Lila – Dunakeszi I.: 4:1
UTE Lila – UFC Kecskemét I.: 8:1
Döntő:
UTE Lila – Mészöly Fs: 6:0
UTE FEHÉR:
Horváth Dénes
Földi László
Bordán Benedek
Kiss Norbert
Németh Levente
Révai Balázs
Bottlik Márton
UTE Fehér – Dunakeszi II.: 8:0
UTE Fehér – Mészöly FS: 0:4
UTE Fehér – UFC Kecskemét II.: 6:0
3.-4. helyért:
UTE Fehér – Dunakeszi I.: 2:2. Büntetőkkel: 3:2.
UTE Labdarúgó Akadémia
2014. november 08. - UTE U18-FTC U18 0-0 című gallériából ízelítő
UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41