2015. április 03. - UTE U16–Videoton 1–2 (1–0) című gallériából ízelítő
Dátum: 2025 szeptember 13. (szombat) | Kornél
Az első félidőben hamar magukhoz ragadták az irányítást a mieink, már a mérkőzés elején több ígéretes helyzetet dolgozott ki Markó Edina együttese. A 10. percben Jakabfi Zsanett ment el a jobb szélen, középre gurított, de Rácz Zsófia szemben a kapuval nem találta el jól a labdát. A 14. percben büntetőhöz jutott a magyar csapat, Dragana Kostova egy beívelés után kézzel fogta meg a játékszert. A tizenegyest Jakabfi Zsanett magabiztosan gurította a jobb alsó sarokba (1-0).
A 18. percben ismét Jakabfi Zsanett játszott főszerepet, azonban ezúttal előkészítőként jeleskedett. A jobb oldalról ívelte át a hosszú oldalra a labdát, amelyre Sipos Lilla érkezett és növelte az előnyünket (2-0). A 28. percben a megszokott forgatókönyv szerint alakult a támadásunk, csak a gólszerző személye változott. Jakabfi Zsanett adta be a labdát, Zeller Dóra pedig bal oldalról laposan a hosszú sarokba gurított (3-0). Az első játékrész hátralévő részében rendezték soraikat a macedónok, így több találat nem született.
A második félidőre frissen érkezett a magyar csapat. Kezdetben kimaradtak a helyzeteink, de az 59. percben Zeller Dóra futott el a jobb oldalon, és csak szabálytalanul tudták megállítani a tizenhatoson belül. Büntetőt ítélt a játékvezető, melyet Hummel-Smuczer Angéla higgadtan a bal alsó sarokba lőtt (4-0). A 68. percben gyönyörű támadást vezetett válogatottunk, Csiszár Henrietta laposan belőtte a labdát üres területre, így indítva Vágó Fannit, aki laposan középre gurított, Pádár Anita azonban a kapu mellé lőtt. A 70. percben Jakabfi Zsanett szöktette Vágó Fannit, aki egyedül vitte a labdát a kapusra és a jobb alsóba lőtt (5-0).
A 75. percben megszereztük hatodik találatunkat is, Jakabfi Zsanett beadását Sipos Lilla fejelte a macedón kapuba (6-0). A 81. percben Jakabfi Zsanett ötödik gólpasszát is kiosztotta, ezúttal Csiszár Henrietta volt a kedvezményezett, aki a jobb oldalról tizenegy méterről jobbal a hosszú felsőbe lőtt (7-0). Egy perccel ezt követően a mérkőzés egyik legszebb találata következett: Sipos Lilla a félpálya környékéről átemelte a labdát a kapus fölött, megszerezve saját maga harmadik, míg a válogatott nyolcadik találatát (8-0).
Összességében elmondható, hogy a válogatott kisebb szünetekkel, de végig agresszívan letámadta ellenfelét és látványos akciókat vezetett. A két csapat közötti különbség jelentős volt, mind játékban, mind az eredményben megmutatkozott a differencia.
- Szerettünk volna győzelemmel búcsúzni az évtől és örülök, hogy ez sikerült. Tudtuk, hogy gyengébb ellenféllel fogunk játszani, de úgy gondolom, az ilyen kötelező mérkőzések is nehézséget okozhatnak. Próbáltunk új ritmust diktálni a három gólt követően, de visszavettünk a tempóból, ezért az első félidő utolsó negyedórája már kevésbé tetszett. A második játékrészben sikerült javítanunk, kértem a lányoktól, hogy próbálják a tempót tartani, a cseréink is jól szálltak be. Örülök, hogy alapvetően jó játékot nyújtottunk, és a lányok nem féltették magukat. Azt gondolom, mindenki hozta a tőle elvárt teljesítményt, de Csiszár Henriettát és Jakabfi Zsanettet külön is kiemelném, utóbbi játékos sokáig sérült volt, de játékán nem látszott a kihagyás. Remélem, az őszi Eb-selejtezőkre már egy a mostanihoz hasonló, kész csapattal tudunk majd felállni – mondta Markó Edina szövetségi edző.
Magyarország-Macedónia 8-0 (3-0)
Magyarország: Szőcs Réka (Bíró Barbara – 55.) – Szabó Boglárka (Mosdóczi Evelin – 46.), Szeitl Szilvia, Demeter Réka (Tell Zsófia – 46.) Tóth Gabriella - Csiszár Henrietta, Hummel-Smuczer Angéla (Szuh Erika – 62.), Rácz Zsófia (Vágó Fanni – 46.) – Jakabfi Zsanett, Zeller Dóra (Pádár Anita – 62.), Sipos Lilla
Gólszerzők: Jakabfi Zsanett (14.), Sipos Lilla (18., 75., 82.), Zeller Dóra (28.), Hummel-Smuczer Angéla (59.), Vágó Fanni (70.), Csiszár Henrietta (81.)
Bíró Barbara: „Nagyon boldog voltam, hogy újra meghívót kaptam a válogatottba. Már annak is örültem, hogy biztonsági tartalékként számoltak vele, aztán még nagyobb volt az örömöm, amikor megtudtam, hogy mehetek én is Telkibe. Amikor együtt vagyunk, mindig remek a hangulat, a külföldön játszó játékosok is „hazatérnek”. Úgy gondolom, hogy ebben a pozitív szellemben lehet a legtöbbet fejlődni. A válogatott is egy nagy család, bármiben tudunk egymásnak segíteni. Örülök, hogy jól zártuk az évet, megérdemelten nyertünk. Lehetett volna dupla ennyi is a különbség, de ez most így sikerült (nevet – szerk.). Természetesen nagyon örülök annak, hogy én is lehetőséghez jutottam a mérkőzésen. Azon dolgozom, hogy minél többször legyen még ilyen, sőt, ez az egyik célom is. Nagyon örülök, hogy 2014-ben válogatott kerettagnak mondhatom magam. Felejthetetlen élmény ez nekem. Úgy gondolom, hogy a fejlődés útján jó irányba halad a válogatott. Jó év volt és remélem, hogy a folytatás is remek lesz főleg úgy, hogy én is szerepelhetek benne (nevet – szerk.). Hétvégén az NB I-ben is az őszi utolsó mérkőzést fogjuk játszani a Ferencváros ellen. Remélem sikerül javítani az előző meccshez képest hazai környezetben.”
(forrás: mlsz.hu)
2015. április 03. - UTE U16–Videoton 1–2 (1–0) című gallériából ízelítő
UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41