2014. október 11. - UTE–MTK 1–4 (1–2) Magyar Kupa című gallériából ízelítő
Dátum: 2025 szeptember 11. (csütörtök) | Teodóra
"Először is köszönöm Tóth Lászlónak a meghívást és a játéklehetőséget. Egy hosszabb edzőmérkőzést játszottunk a Vasas Kubala Akadémia Fáy és Pasaréti vegyes csapata ellen.“ – mondta Ambruska Péter, U12-es csapatunk vezetőedzője.
"Nagyon jó iramot és tempót sikerült diktálni a csapatomnak, és ennek hamar meg is volt az eredménye, gólok formájában. Lendületesen, kreatívan, sokat passzolva, és a széleket kihasználva játszottak a gyerekek; minden erejüket, szívüket beletették. Két dologra vagyok külön büszke. Az egyik, hogy a sok gólon 4-5 játékosunk osztozott: hol egyéni megvillanások voltak, hol szemet gyönyörködtető összjátékok után születtek meg. A másik, hogy jóval kevesebben voltunk létszámban, mint a Vasas két csapatának játékosa, de az utolsó 25 percben is ugyanazzal a lendülettel, tempóval és sebességgel közlekedtek a gyerekek a pályán, mint mondjuk az első etapban. Ez két dolgot jelent. Az egyik a megfelelő fizikális és mentális állapot. A másik az az újpesti szív, ami a gyerekeket viszi előre, még akkor is, ha már fáradtabbak a kelleténél. Még mindig vannak kiküszöbölendő hibáink, de nagyon büszkék vagyunk a fiatalokra, Polyák Attila és Körtvélyesi István kollégáimmal együtt!”
UTE Labdarúgó Akadémia – Vasas Kubala Akadémia Fáy és Pasarét 10 – 3
U12
Edzőmérkőzés, 2016.09.20. Vasas Kubala Akadémia, Pasaréti sportcentrum
Szabályok: két 16-os között, 5x2 m kapu, 8+1 játékos, 4x25 perc
Keret: Sándor Mátyás és Felföldi Máté kapusok, Sándor Bence, Mészáros Viktor, Tóth Ákos, Horváth Dániel, Tóth Gergely, Laczkovics Ádám, Boros Zsombor, Fleishaker Milán, Erdész Ádám, Lánczos Dominik, Simon Konrád, Papp Máté, Lapu Andor, Kerti Dominik
UTE Labdarúgó Akadémia
2014. október 11. - UTE–MTK 1–4 (1–2) Magyar Kupa című gallériából ízelítő
UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41