Dátum: 2024 április 20. (szombat) | Konrád

hírek

Tudtam, hogy képes vagyok rá csak dolgozni kell érte-interjú az Újpest FC és az UTE ifjú kapusaival

Archivum szakosztály 2011-10-21 Megtekintések száma: 2610

2009-ben Kurucz Péter kölcsönadásával Horváth Tamás lett tartalék csapatunk első számú kapusa,példaértékű munkája megkoronázásaként pedig az első osztályú keret tagjává vált.2011-ben a Videoton elleni szezonzárón Tamás védte a lila-fehérek kapuját,a klubvezetés ezzel ismerte el a második számú hálóőr egész éves munkáját. "-Tomi egész évben kiváló munkát végzett, és sokat segített nekem a mérkőzésekre való felkészülésben" - nyilatkozta csapattársáról akkor Balajcza Szabolcs. Saját nevelésű kapusunkkal,Horváth Tamással az utelabdarugas.hu készített riportot.

2009-ben Kurucz Péter kölcsönadásával Horváth Tamás lett tartalék csapatunk első számú kapusa,példaértékű munkája megkoronázásaként pedig az első osztályú keret tagjává vált.2011-ben a Videoton elleni szezonzárón Tamás védte a lila-fehérek kapuját,a klubvezetés ezzel ismerte el a második számú hálóőr egész éves munkáját. "-Tomi egész évben kiváló munkát végzett, és sokat segített nekem a mérkőzésekre való felkészülésben"- nyilatkozta csapattársáról akkor Balajcza Szabolcs.

Saját nevelésű kapusunkkal,Horváth Tamással az utelabdarugas.hu készített riportot.

 

A 24 éves kapus a 2008-2009-es szezonban a B csapat kapuját őrizte, majd a következő szezonra felkerült az első csapathoz,a Videoton elleni találkozón pedig mezőny legjobbja a hazaiak kapusa, Horváth Tamás lett.A mérkőzés összefoglalójában akkor a FourFourTwo.hu részletesen beszámolt kapusunk bravúrjairól.

"A meccs előtt óriási zápor áztatta a Szusza Stadion gyepszőnyegét, így nem volt könnyű dolga a játékosoknak a felázott talajon. Takács életerős szabadrúgása nyitotta a meccset, Bozsovics azonban a helyén volt. A vendégek első próbálkozása Vasziljevics nevéhez fűződött, de Horváthnak sem okozott gondot a hárítás. A 12. percben óriási helyzetet hagyott ki a Vidi. Alves már az újpesti kapuvédő mellett is elhúzta a labdát, gólba tartó gurítása azonban a kapu előtti tócsában elakadt. Ha mindez nem bosszantotta fel kellőképp a vendégeket, egy perccel később a lilák megszerezték a vezetést. Ahjupera lépett ki a védők közül, a fehérváriak lesre gyanakodván megálltak, az észt támadó pedig ezzel mit sem törődve a hálóba lőtt. (1-0) A 19. percben ismét Alves került helyzetbe, de addig-addig cselezgetett, míg szerelték a védők. Két minutummal később Sándor lőtt 14 m-ről, Horváth azonban bravúrral hárított. Sándor újabb – ezúttal fölé szálló – lövését követően Pollák került ziccerbe, löketét Bozsovics bravúrral védte. A félidő hajrájában Lipták fejesét védte a hazai kapus, majd Elek szlalomozott át a védőkön, 10 m-es lövését Horváth védte.

A második játékrész elején Nikolics lépett ki, Litauszki szerelte. Az 55. percben ismét egyenlíthettek volna a vendégek. Előbb a nagyon aktív Sándor, majd Alves próbálkozott, Horváth azonban továbbra is ihletett formában védett. Az második félidő első hazai lehetősége a 67. percben Balogh előtt adódott, Bozsovics lábbal tisztázott. Öt perccel később Böőr nem talált kaput az ötösről, a 77.-ben pedig Farkas remek lövését védte a lilák hálóőre. Az utolsó percek az Újpesté voltak, a 88. percben Böőr lőtt kapufát, majd Balogh lőtt ziccerben fölé.

A hazaiak sokat köszönhetnek az egész éves munkája jutalmaként az utolsó meccsen lehetőséget kapó Horváth Tamásnak."

 

Tamás alázatos és kitartó hozzáállásával kivívta a szurkolók tiszteletét.Kollégájával,Balajcza Szabolccsal való munkáját a következő nyilatkozatában fejtette ki a Hajrálilák.hu-nak.

"-Szabi nagyon - nagyon jó kapus, úgy gondolom, hogy az itthon védő kapusok között ő a legjobb. Én úgy érzem, hogy nagyon jó viszonyban vagyunk egymással, amiben tudom, csak próbálom segíteni, hogy minél jobb teljesítményt tudjon nyújtani. Ezt ő is viszonozza, sőt még jó és fontos tanácsokkal is ellát a jövőre nézve. Azt pedig hatalmas dolognak tartom, hogy egy ilyen kapus mellett fejlődhetek minden nap!"

Tomi az Utelabdarugás.hu-nak nyilatkozott pályafutásának kezdetéről,a mélypontokról és a hitéről,ami mindeközben vezérelte őt.

"-Hét évesen kezdtem el rendszeres edzésekre járni Balatonfüreden,már akkor tudtam,hogy kapus akarok lenni. Édesapám is az volt és nagyon szerettem volna rá hasonlítani.Tíz évesen már Veszprémben lettem igazolt játékos,ahol négy évet töltöttem el. Utána Siófokra igazoltam,ott U17-ben és U19-ben védtem,majd 2004-ben jöttem az UTE-hoz,az U19-es csapathoz. Azóta vagyok folyamatosan az Újpest játékosa.Közben volt két év,amit kölcsönjátékosként Fóton majd Százhalombattán töltöttem NB III-ban,de az már felnőttbajnokság volt. Onnan kerültem vissza az Újpest Fc B-hez,ami szintén NB III-as csapat volt akkoriban.Nem volt egyszerű dolgom, mert öten voltunk kapusok:Balajcza Szabi, Dombai Andris, Kurucz Péter,Vadon Dávid és én.Örültem,ha cserepadra leülhetek a B csapatnál.Nem adtam fel,hittem magamban.Tudtam, hogy képes vagyok rá, csak dolgozni kell érte és akkor meglesz az eredménye! Sikerült:egy év múlva már az első csapatnál edzettem, felkerültem a keretbe és az öltözőbe is. Fél évre rá már én voltam Szabi tartalékkapusa, 2010. március 27.-én pedig pályára léptem életem első NB I-es meccsén a Honvéd ellen. Ez számomra azt bizonyította, hogy nem hiába dolgoztam annyi éven keresztül és nem hiába hoztam annyi áldozatot, mert megérte és teljesült egy álmom! Pedig voltak nehéz időszakaim, mélypontjaim, amikor már azt hittem hogy nem tudok visszakerülni Újpestre.Sikerült és ez megmutatta, hogy soha nem szabad feladni!"

Tomiról korábbi kapusedzője,Koszta János is elismerően nyilatkozott az Utelabdarúgás.hu-nak:"-Horváth Tomi Siófokról került föl hozzánk,én már az elején láttam,hogy kimagasló tehetség.Azt hiszem látni,hogy folyamatosan igazolja:rá lehet számítani.Ha bármi probléma adódna,alapemberként is nyugodtan el tudnám képzelni."

Horváth Tomi mögött egyre többet tűnik föl egy másik tehetség,Banai Dávid is.Hálóőrünk 2002 óta megszakítás nélkül van itt a Megyeri úton, nem játszott soha másik csapatban.Pályafutása elején eldöntötte,hogy kapus lesz, nem játszott mezőnyben egy percet sem. Ezt az időszakot Koszta Jánossal dolgozta végig.Dávid elmondta,hogy rengeteget tanult kapusedzőjétől.

Koszta János az Utelabdarúgás.hu-nak elmondta,hogy Dávid tíz esztendős kora óta dolgozik a kezei alatt,nagy tehetségnek tartja és komoly pályát futhat be,viszont őszintén bevallotta,hogy kicsit félti őt a jelenlegi helyzetben,hiszen növendéke U19-es csapatán kívül edz az NB I-es és az NB II-es csapatokban egyaránt.
Az Újpest tehetséges kapusa 16 évesen lett a válogatott tagja,Szlovákia ellen kapott lehetőséget a bizonyításra.Dávid az egy évvel idősebbek között is nagyszerűen helytállt.Idén márciusban az U17-es válogatott 2-0-ás győzelmet aratott Izland ellen, ahol Dávid végigvédte a találkozót.A mérkőzést pedig mérföldkőnek ítélte meg a csapat teljesítménye szempontjából Bene Ferenc szövetségi edző.
Dáviddal az eddigi pályafutásáról beszélgettünk,valamint tanácsokkal látta el az őt követő fiatalabb társait.

"-2002 óta focizom Újpesten.Végigjártam a korosztályos csapatokat az UTE-n belül és a válogatottban is.Már egészen fiatalon kijártam az első csapat meccseire.Pár éve még Kabát Peti góljainak örültem,most pedig az ő lövéseit próbálom megfogni az edzéseken.Idén nyáron a felnőtt kerettel és a második csapattal kezdtem meg a felkészülést,miközben fantasztikus érzés volt a válogatott mérkőzéseken a magyar himnuszt játékosként,címeres mezben a pályán hallani.Büszke vagyok rá,hogy kétszer is voltam az országos nyári labdarúgó tábor legjobb kapusa."

-Dávid,te is Koszta Jánossal edzettél a kezdetektől,akárcsak az utódaid.Ismersz minden fiatalabb kapust az UTE-n belül.Milyen fontos tanácsokkal látnád el őket,hogy hasonlóan sikeresek lehessenek?

-"Újpest lassan a mindenemet jelenti,ez itt együtt egy nagy család.Eddig is együtt edzettem a fiatalabbakkal,most is figyelem a mérkőzéseiket.Több tehetséges és ügyes kapust látok itt az UTE-ban.Nagyon fontos,hogy az edzéseken is a legtöbbet hozzák ki magukból a fiúk.Megfelelő koncentrációval,a begyakorolt technikákkal és ami a legfontosabb:hallgatni az ösztöneikre!"

A fiatalabb kapusok közül Horváth Tamás példájára megkerestük Dezső Krisztiánt,aki szintén a második csapatban véd stabilan,az első csapatban pedig cserekapusként lehet rá számítani egész évben.Az U17-es csapat hálóőre interjút adott az Utelabdarúgás.hu-nak.

-Krisztián,milyen érzés egy ilyen nagy múltú csapatban védeni?

-"Nagyon szeretek az Újpestben védeni! A 4.évemet töltöm itt és úgy érzem nagyon sokat fejlődtem ."

-Szintén Koszta János nevelése vagy..

-"Szeretném ezt megköszönni Koszta Jani bácsinak,aki mindig a legjobbat akarja nekünk,kapusoknak. Remek edzései mellett komoly fegyelmet tart köztünk!"

-Van olyan idősebb játékos akitől szintén tudsz tanulni?

-"A példaképem Balajcza Szabolcs! Szabi nagyon sokat tett és tesz még mindig a csapatáért!Igazi vezéregyéniség,lila vér folyik az ereiben."

-Mesélj kicsit magadról,az eddigi pályádról!

-"Nagyon sok élmény,siker van a hátam mögött!Szeretném kiemelni a minden évben megrendezett debreceni teremtornát,ahol kétszer egymás után sikerült elhoznom a legjobb kapus díjat!A salzburgi nemzetközi tornán pedig a döntőben 11-est védtem,igaz nem sikerült megnyernünk,de úgy érzem mindent megtettem a csapatomért. Szeretném megemlíteni még az idei Budapest Tornát , ahol döntőben játszottunk a magyar válogatott ellen.Itt is sikerült büntetőt hárítanom és még a legjobb kapus díjat is megkaptam."

-Az U17-es csapatban védesz,ilyenkor már komolyan megfogalmazódnak a tervek a jövőre nézve..

-"A célom az, hogy külföldön vagy az NB I-ben védhessek!Tudom,addig nagyon sokat kell még dolgozom.Mivel maximalista vagyok,soha nem elégszem meg az edzés- és a meccsteljesítményemmel,mindig jobbat szeretnék nyújtani !Bízom benne,hogy még sokáig fogom védeni az Újpest kapuját!"

Az U14-es csapatból két kapust is megszólaltattunk,mindkettőjüket más-más okból.Szalay Alex folyamatosan véd,valamint az U15-ös csapatban is remekül helytáll hétről hétre.Alex tehetségét mi sem bizonyítja jobban,mint az,hogy már tavaly korosztályos válogatott játékos lett és ez idén sincs másképp.

"-Szalay Alex a korosztályában talán az egyik legtehetségesebb kapus.Nyugodtan merem ezt kijelenteni,mert látom a vele egyidős kapusokat,vagy akár a válogatottban a riválisait is.Nagyon szép jövő előtt áll,ha nem jön közbe semmilyen sérülés és a mentalitása megmarad."-nyilatkozta ezt az Utelabdarúgás.hu-nak pár nappal ezelőtt Koszta János,Alex kapusedzője.Nem volt más véleményen Tamási Zoltán sem,aki az U15-ben a kapus jelenlegi edzője.
"-Alex a korosztályában és az UTE-ban egyaránt a legtehetségesebb kapus.Ha ilyen szorgalommal folytatja tovább a munkát és ennyire céltudatos marad,akkor az NB I-ben meghatározó játékos válhat belőle.Az utóbbi tíz évben nem találkoztam olyan képességű játékossal,mint amilyen ő,válogatott szintű kapus már most.A termete,az alkata,az alázata mind mind adott ahhoz,hogy világszínvonalú teljesítményt nyújthasson a jövőben."

-Alex,hogyan kezdődött ez a sikertörténet?

-"Már 3-4 évesen a homokozóban jobbra-balra vetődtem,miközben unokabátyáim "kapura" rúgtak nekem. 6 évesen megfogalmazódott bennem az a kérdés mi lenne,ha Újpesten footballoznék. 2004 augusztusától az UTE-ban kezdtem focizni,a 2. edzésemre már kapusként mentem."

-Most az U14-ben illetve az U15-ben is védesz hétről hétre.Több tapasztalt szakember is segítette az eddigi fejlődésedet.

"-Eleinte a 97-es fiúknál Lajkó Feri bácsi irányítása alatt játszottam.Később Takács Laci bácsi kezei alá kerültem a 98-as korosztályba. Jelenleg a 97-es korosztályban Takács Laci bácsi és Tamási Zoli bácsi vezetése alatt játszok,akiknek sokat köszönhetek,mert a segítségük és támogatásuk az edzések és a mérkőzések után sem ér véget.Alig vártam,hogy 10 évesen Koszta Jani bácsihoz kerüljek,bár az első kapusedzésemre remegő gyomorral és megszeppenve mentem. Pár kapusedzés után megnyugodtam,mert éreztem,hogy olyan ember Koszta Jani bácsi,aki a legjobbat hozza ki belőlem."

-Minden kapus rajong érte...mi a titka?

-"A kapusedzések kemények,fárasztóak,de hatásosak. Koszta Jani bácsi nem csak a technikai,hanem az erőnléti és a mentális felkészültségben is segít. Remélem még évekig a kezei alatt edződhetek."

-Mik a terveid itt az egyesületen belül valamint azon túl?

"-Eddigi 7 évem alatt több "legjobb kapus" címet szereztem,csapataimmal pedig összesen 30 érmet. Példaképem Petr Cech,akitől sokmindent próbálok ellesni,ha megtudom nézni meccseit. Célom,hogy minél többet fejlődjek és védjek,valamint nagy csapatok célkeresztjébe kerüljek. Szeretnék ott lenni elkövetkezendő éveim alatt is az utánpótlás-válogatottak keretében,majd felnőtt koromban a nagy válogatottban is szerepelni."

Alex mellett az U14-ből kíváncsiak voltunk Győri Marcira is.Marci klubhűsége példaértékű.Egy álma vált valóra azzal,hogy lila-fehér színekben védheti a kapuját.

"Az első meccseimet anyukám hasában "hallgattam" végig. Aztán 4 évesen már élőben is láthattam a csapatot. Akkor döntöttem el, hogy én is focizni fogok és itt az Újpestben. Azóta is rendszeresen járok meccsekre. Játszottam már pár egyesületben mezőnyjátékosként, később már kapusként, de mindig azt szerettem volna, hogy itt, ebben az egyesületben védhessek hálóőrként.Legnagyobb élményem az volt, hogy élőben láthattam és szurkolhattam végig azt a bizonyos 6:0-ás fradi elleni győzelmet. Engem nem érdekel a válogatottság, a külföldi csapatok. Én azt szeretném, ha egyszer nekem is úgy szurkolnának a szurkolók mint akkor... azon a napon. Itt szeretnék védeni ennél a klubnál. Végül köszönetet szeretnék mondani kapusedzőmnek Koszta Jánosnak, és csapatedzőimnek Takács Lászlónak és Szabó Gyuri bá'-nak. Köszönöm!"

Koszta Jánost végül arról kérdeztük,hogyan vélekedik a kisebb korosztályokról,mennyire lehet meglátni az egészen fiatal,kezdő kapusoknál a tehetséget?

"-Az az igazság,hogy én az elején mindig elmondom minden leendő kis kapusomnak mikor kezdenek hozzám járni 10 éves korukban,hogy gondolják át,biztosan kapusok szeretnének-e lenni….Mert ez bizony egy olyan szakma,ahol minden hiba rajtunk csattan,kapusokon.Itt nem szabad nekik hibázni,nagyon nagy felelősség.Egyelőre velük még a technikánál tartunk,a pszichés felkészítéstől még messzebb vannak.Azzal szoktam őket bíztatni,hogy ne féljenek ettől…szokják meg,hogy el kell vetődniük,ütközniük kell.Ha ezek mennek,akkor jöhet a technikai rész,mi most a kisebb korosztályokkal itt járunk:U11,U12,U13.Vannak köztük kifejezetten tehetségesek,de persze a genetika is nagyon fontos,hogy milyen magasra nőnek."

A technika folyamatos elsajátítása már nagyszerűen látszik az U13-as korosztálynál,viszont a pszichés felkészítés kezdetéig rögös és hosszú az út...
Kakuszi Dominik megtapasztalta a sikert és az árnyoldalakat egyaránt.Vele beszélgettünk a kapus poszt nehézségeiről és Horváth Tomi példáján keresztül a mélypontról kivezető útról.

-Kakszi,te a társaidnál később kezdtél el focizni,volt mit behoznod...

"-Igen.Úsztam és vízilabdáztam,de végül sikerült meggyőznöm a szüleimet 9 évesen,hogy egyik sem az én sportom,nem éreztem úgy,hogy kiteljesedhetnék bármelyikben is.Minden álmom az volt,hogy focizhassak."

-Szerencséd volt,az U10 második csapatához kapust kerestek éppen...

"-A sulicsapatban próbaképpen beálltam a kapuba és nagyon megtetszett.Előtte mezőnyjátékos voltam,de volt némi súlyfeleslegem,így beláttam,nem tudom fölvenni a harcot az ellenfeleimmel.Az iskolából egy barátom,Gönczi Gergő édesapja vetette fel az ötletet,hogy jöjjek le az UTE-ba egy edzésre,próbáljam ki magam kapusként.Megígértem akkor,hogy nem felejtem el soha a bátorítását,ezúton is köszönöm neki,bízom benne,hogy olvasni fogja a soraimat.Anyuval rögtön elszaladtunk kapuskesztyűt venni és másnap a Megyeri úton voltunk.Óriási volt a lemaradásom.Megmondom őszintén éreztem,hogy vagy keményen küzdeni fogok,vagy behozhatatlanul lemaradok.2-3 edzés után akkori edzőm,Polyák Attila bedobott a mélyvízbe,engem vitt egy tornára kapusnak.Szinte alig ismertem még a csapattársaimat,a lila melegítőt is kölcsönkaptam.A játékosok nagyon sokat segítettek,a szülők buzdítottak,az edzőmnek pedig igyekeztem meghálálni a bizalmat.Nagyon izgultam,de ezen a tornán sikeresen védtem életem első büntetőjét,fantasztikus volt érezni a felém irányuló örömöt utána.A tornán 3.helyezést értünk el,soha nem felejtem,ahogy Attila bácsi a begipszelt kezével jött felém és gratulált...Az első évem így telt,edzettem a második csapattal,majd az év felétől az első csapattal is.Örökké látni fogom másik edzőm,Gyimesi Jenő arcát,mikor év végén megnyertünk egy nívós tornát és az első aranyérmemet a nyakamba akasztották-odajött,rátette a kezét a vállamra és azt kérdezte:Na,Dominik,ugye milyen jó érzés?"

-A lemaradásodhoz képest hamar fölkerültél az első csapathoz..

"-Két kapus volt,az egyik kijött mezőnybe játszani,így szükség volt egy cserekapusra.Két bajnokságban indultunk,így folyamatosan védtünk mindketten.Próbáltam fölzárkózni,volt,hogy egy nap 2-3 edzésen is küzdöttem,közben pedig odafigyeltem a súlyomra is."

-A kapusedződ ebben nem ismer tréfát!

"-Teljesen átalakította az étrendemet,amiért nagyon hálás vagyok.Egészséges ételeket eszem,így mára a súlyom miatt sem kell aggódnom,ezáltal pedig gyorsabban fejlődök."

-Volt egy nagyobb mélypontod,mikor megkérdőjelezted az alkalmasságodat.

"-Mindig nagyon szerettem volna kivívni az edzőim elismerését,mert tudtam,hogy hátránnyal indultam a másik kapushoz képest.Lelkileg nem voltam elég erős a kudarcok elviseléséhez és nem láttam a kiutat,hogy ez valaha változni fog-e.Volt egy pillanat,amikor úgy éreztem talán nem erre a pályára születtem.."

-Itt vagy,sikerült.Mesélnél erről azoknak a társaidnak,akik szintén most mennek át ezen lelkileg?

"-Koszta János,a kapusedzőm mindig maximálisan kiállt mellettem,sosem fogom tudni igazán megköszönni,ahogy tartotta bennem a lelket és bíztatott,hogy csak a feladatomra koncentráljak és mindig előre nézzek.Nagyon jól esik a visszajelzés a pályán és a pálya mellől is,mikor azt hallom,hogy rengeteget fejlődtem.Szeretnék megemlíteni még valakit,aki nagyon sokat segített nekem ebben az időben.Balajcza Szabolcs volt az,akinek a meccseire minden alkalommal kimentem és csodáltam őt.Szabi szavai elgondolkodtattak és megmutatták nekem a helyes utat,volt előttem egy hozzám hasonló elindulás és a cél,ahol most Szabi tart.Próbálom minden kisebb társamnak elmesélni ezt a történetet,mert ahogyan én erőt merítettem ebből a kapusedzőm segítségével,úgy nekik is sikerülni fog!Mára eljutottam odáig,hogy próbáljam a kudarcokat is a helyükön kezelni,tanulni a hibáimból,hogy a következő mérkőzésen a maximumot tudjam nyújtani,csakis előre tekintve,ahogy tanították.Így sikerült elérnem,hogy a tavalyi szezonban 10 büntetőből 9-et megfogtam,a Budapest Tornán szintén az én büntetőmmel jutott tovább a csapatunk,utána pedig az Észak-Magyarországi Regionális Utánpótlás Torna legjobb kapusa lehettem.Végül megemlíteném jelenlegi edzőmet,Tamási Zoltánt,akitől hatalmas bizalmat kapunk mi kapusok,mindketten,és mentálisan,lelkileg maximálisan támogat minket.Köszönjük!!"

Tamási Zoltán szerint Dominik nagyrészt a mentalitásának köszönheti azt,hogy be tudta hozni a hátrányát és mára teljesen egyenrangú a csapat másik kapusával.
"-Csúcsszuper a hozzáállása,akkor is jön,amikor nem kötelező.Tipikusan az a játékos,aki emiatt hatalmasat tud előrelépni.Mióta itt vagyok az U13-as csapatnál,nagyon nagyot fejlődött,gondolok itt pl.a kapuskirúgásokra.Tehetséges,rendkívül szorgalmas és a lemaradását nagyszerűen tudta kompenzálni az akarásával.A gondolkodásával és a pályán nyújtott teljesítményével maximálisan meg vagyok elégedve,remekül példázza ezt a súlya:az elvárásaimnak megfelelően teljesítette amit kértem,egy gramm súlyfelesleg sincs már rajta és aminek külön örülök,hogy ezt meg is tudta tartani."

Megkerestük Balajcza Szabolcsot és kértük,ossza meg Dominikon kívül az Utelabdarúgás.hu-val is életének azon szakaszát,amikor többet kellett küzdenie és amiből erőt meríthet minden játékos,hiszen a legtöbb kapusnak ő a példaképe itt az UTE-ban.

-"Ennek nagyon örülök,hogy sok gyereknek a páldaképe vagyok...Bizony nekem is voltak lelki gondjaim.Nem csupán fiatalon,hanem felnőttkorban is előfordulnak mélypontok,de azt hiszem ez a posztból adódik.Ugyanakkor lehet ezt a feladatot lelki csúcspontként is megélni.A jelenlegi edzőm azt vallja,hogy egy kapusnál a védés olyan,mint egy csatárnál mikor gólt lő.Ugyanolyan fontos!A csapatom tisztában is van ezzel és megbecsülik,de azért az edzőm mindig felhívja a figyelmet erre és megmondom őszintén,jól esik.12 évesen kezdtem el egyesületben focizni,rögtön a kapuba álltam.14 évesen jött az első nagy pofon,mert az akkori edzőm határozottan kijelentette,hogy belőlem soha az életben nem lesz kapus...Nehéz egy gyereknek feldolgozni,ha egy általa nagyrabecsült szakember ilyen véleménnyel van róla.Fölmerült bennem akkor,hogy talán abbahagyom,de a szüleimtől rengeteg segítséget kaptam lelkileg.Megtanultam mit jelent,hogy "Ha kidobnak az ajtón,mássz vissza az ablakon!"Ez az időszak sokáig tartott,már 17 éves voltam,de még mindig főleg csak 3.számú kapusként számítottak rám.Azt gondolom nagyon fontos,hogy a gyerek kapusként is megkapja az edzőjétől a támogatást lelkileg és csapatjátékból adódóan ne őt okolják ha elveszítenek egy mérkőzést,hogy szeressen a kapuban állni.Domi is úgy fog visszanézni 15 év múlva erre már,mint ahogyan én és büszke lesz arra,hogy a kitartásával maga érte el a sikereit.Ez nagyon jó érzés!"

Szabi tanácsa és példája elgondolkodtató,mert ez is azt bizonyítja,hogy kellő kitartással,alázattal,küzdelemmel és szorgalommal az akadályok ellenére elérhetőek a célok!

Riportunk végén Koszta Jani bácsi egyik legkisebb növendékével beszélgettünk.Pálosfalvi Gábor oszotta meg az Utelabdarúgás.hu-val gondolatait,sikereit és azt,hogy bizony neki is Balajcza Szabolcs a példaképe...

-"Újpesti vagyok,így természetes volt,hogy az UTE-ban fogok focizni.Azért lettem kapus,mert nem szeretek futni és azt mondták az edzőim,hogy jók a reflexeim,így a kaput választottam,de úgy érzem jól döntöttem..Aztán jöttek a sikerek és így itt is ragadtam.Szeretnék jó kapus lenni,legalább olyan jó mint Balajcza Szabolcs.Ő a példaképem!Koszta Jani bácsi edzéseit nagyon szeretem,mert ha kell nagyon szigorú,de ha kell tud velünk nevetni is.Nagyon jó edzőnek tartom!Gyöngyösön,Kalocsán,Szlovákiában,és a budapesti nemzetközi tornán is én voltam a legjobb kapus cím tulajdonosa,remélem a segítségével egyszer védhetem majd a Magyar Válogatott kapuját is!"

Gábor edzője Böszörményi Béla,aki kérdésünkre elárulta mi a kis kapus sikereinek titka:

"-Gabi mentálisan erős, nem sok dolog (szinte semmi sem) tudja kihozni a sodrából. Nagyon jó reflexekkel bír, nem fél semmitől, a legnagyobb bravúrokra képes.Lábbal még fejlődnie kell,de erre is megvan az esélye, hiszen a második csapatban játékosként számítunk rá. Ha az adottságai továbbra is ilyen jók lesznek, remek kapus lehet belőle."

Koszta János hétről hétre összefogja az összes korosztályt,a keze alól évek óta folyamatosan kerülnek ki a válogatott,tehetséges kapusok:

"-Nagyon nagy szerencsém van,mert nagyon ügyes gyerekek járnak hozzám.Örömmel tölt el,hogy elmondhatom:szép jövő előtt áll az Újpest,amiért ilyen kapusok vannak nálunk az utánpótlásban.”

Kakuszi Kriszti riportja

Kedvelj minket a Facebookon!

Képek

U15 - UTE-Vasas Akadémia- 2015-10-31 című gallériából ízelítő

Videó

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41