U16, UTE-SZEOL-2016-10-22 című gallériából ízelítő
Dátum: 2025 szeptember 9. (kedd) | Ádám
A Szöllősi Emil Emléktornán az érmek közül az ezüstöt tudta elhozni az U11-es gárda. Az MTK és a Videoton korosztályos csapatát legyőzve menetelt a döntőig, ahol az Illés Akadémia volt az ellenfelük. Cserpák Dániel, a csapat edzője, így látta történteket a pályán:
“Egy remek színvonalú tornán vettünk részt Bükön, ahol mindvégig nehéz mérkőzések elé néztünk. A csoportban még az a meccs is, amire azt hittük, hogy könnyebbnek ígérkezik, nehezen volt megoldható. Végül olyan csapatokat megverve, mint az MTK vagy a Videoton, továbbjutottunk a csoportból.”
Az Illés Akadémia ellen 2-1-es hátrányból sikerült fordítaniuk a srácoknak, és döntőbe jutottak. “A döntőben a Hírös-Ép csapata ellen játszottunk. Úgy gondolom, megérdemelten nyert az ellenfelünk, mert kihasználta mind a három hibánkat, amit elkövettünk a játszmán, és gólokat lőtt” – mondta a gyerekek edzője. "Összességében nagyon örülök a szereplésünknek, és annak, ahogy a mérkőzéseken folyamatosan és egyre jobban játszottunk" – dicsérte őket a tréner. "Külön öröm, egy hogy ennyire kiélezett és nehéz tornán sikerült eljutnunk a döntőig. Gratulálok a srácoknak a szereplését, és Ilyés Bencének a torna gólkirálya címért!"
Edzők: Cserpák Dániel, Kovács Béla
Szöllősi Emil Emléktorna, Bük, 2016.12.18. U11.
Résztvevő csapatok: Hirös-Ép Kecskemét, Videoton FC, MTK Budapest, Haladás VSE, Lurkó UFC
Keret: Petroff Zsombor, Balázs Olivér, Emmer Simon, Farkas Endre, Ilyés Bence, Köves Balázs, Zagyva Gábor, Horváth Alexander, Baráth Botond,
A csapat legjobb játékosai: Ilyés Bence, Balázs Olivér
UTE- Hirös-Ép Kecskemét 2-3
Góllövők: Ilyé Bence, Horváth Alexander
UTE- Büki RUFK: 3-2
Góllövő: Ilyés Bence (3)
UTE- Haladás VSE: 0-0
UTE-MTK Budapest: 1-0
Góllövő: Ilyés Bence
UTE- Videoton FC: 2-0
Góllövők: Ilyés Bence, Petroff Zsombor
Elődöntő:
UTE- Illés Akadémia: 3-2
Góllövők: Ilyés Bence (2), Zagyva Gábor
Döntő:
UTE- Hirös-Ép Kecskemét: 1-3
Góllövő: Ilyés Bence
UTE Labdarúgó Akadémia
U16, UTE-SZEOL-2016-10-22 című gallériából ízelítő
UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41