Felkészülés - első nap című gallériából ízelítő
Dátum: 2025 szeptember 11. (csütörtök) | Teodóra
Véget ért a Double Pass vizsgálat: Akadémiánk a 8. helyen végzett
Megelőztük a Fradit! Lezárult az a három éven át tartó vizsgálat, amire az MLSZ elnöksége kérte fel 2013-ban a Double Pass tanácsadó céget.
„Befejeződött a hazai utánpótlásműhelyek átvilágítása” – írja az MLSZ.hu - köztük Labdarúgó Akadémiánk vizsgálata is. A magyar utánpótlásban kiemelt szerepet kapott akadémiákat tanulmányozta a belga tanácsadó cég, ami tizenöt hazai sportegyesületre és alapítványra terjedt ki. A rangsor a következőket érintette:
A Double Pass erre a célra kifejlesztett számítógépes programjában értékelte ki az létesítmények sorrendjét. A rangsorban az UTE a nyolcadik. Nagyon kis százalék különbségek születtek a sorrend megállapításánál: a Vasas Kubala Akadémia 1%-kal előzte meg az UTE-t. A budapesti utánpótlás nevelő egyesületek között viszont a legnagyobb riválist, a Fradit, megelőztük, aki 11. helyre került.
Ebben az UTE élen jár!
A tanulmány elkészítése végén minden egyes vizsgált szervezet részére egyedi értékelést és fejlesztési javaslatokat fogalmaz meg a jelentés. A legfontosabb szempont az akadémiák számára a Double-Pass által vizsgált szempontokon belül az úgynevezett produktivitás. „A produktivitás annak a mérőszáma, hogy az adott utánpótlás-műhely hány tehetséges fiatalt nevelt fel, „termelt ki” felnőtt klubcsapatok, illetve a korosztályos válogatott számára, akik potenciálisan akár kiemelt európai bajnokságokban folytathatják pályafutásukat."
„Ez a mutató tehát végeredményben a képzés hatásfokát hivatott mérni" – értékelte a vizsgálat eredményét az MLSZ.
A vizsgálatban 10 fő szempont, és azon belül összesen közel 500 alszempont alapján értékelték a hazai utánpótlás-műhelyeket.
"Az MLSZ vezetésének az a meggyőződése, hogy a kiemelt utánpótlás-képzés megerősítése, és a műhelyekből kikerülő fiatal tehetségek játéklehetőségének megteremtése a későbbi eredményesség egyik legfontosabb záloga.” – írja az MLSZ.hu
Kiemelt javaslatok a magyar akadémiák számára:
1. A PDCA-kör implementációja: részletes tervezés, TAO támogatás, és a Klubtól (felülről) érkező befektetések (100/50) (100/25) a közösen elfogadott teljesítmény-célok és -mutatók alapján.
2. Alapelvek felállítása a vállalat-irányítás szintjén: a stratégiai és operatív döntéshozatal szétválasztása; valós felelősségi területek és döntéshozatali jogosultság a Sportigazgató / Szakmai Testület számára futballszakmai ügyekben.
3. Az Akadémia Vezető valós döntéshozatali erejét és profilját fejleszteni kell.
4. HR: A személyzet szakmai fejlesztési terve (értékelés, személyes fejlesztés, stabilitás, fenntarthatóság) kidolgozást igényel.
5. A hatékony toborzási / scouting részleg további fejlesztése.
6. A fiatalabb (pre-akadémiai, kispályás) korosztályok: több figyelmet fordítani a csapat- és egyéni fejlesztésre!
7. Az eredmény-orientáltság (-kényszer) gyakran felülírja a szakmai programot - ezen változtatni kell.
8. A játékosok önállóságának növelése az interaktív edzői filozófia adaptációja révén.
9. Csapat-fejlesztés: a konkrét tanulási célok hatékony átültetése a gyakorlatra edzéseken és mérkőzéseken szükséges.
10. Egyéni megközelítés a képzésben és a karrier menedzsment területén a játékosok minél magasabb szintre történő fejlesztése érdekében: egyénre szabott fejlesztési tervek, programok meghatározása, alkalmazása és értékelése indokolt.
UTE Labdarúgó Akadémia
Felkészülés - első nap című gallériából ízelítő
UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41