Dátum: 2025 szeptember 10. (szerda) | Nikolett, Hunor

hírek

hétvégi összefoglaló

Archivum szakosztály 2016-11-22 Megtekintések száma: 2398

Az utolsó két forduló előtt, egyre közelebb az őszi szezon fináléjához, a véghajrába fordultak csapataink a bajnokságban. A 13. találkozón nem jártak szerencsével nálunk a nyíregyháziak, különösebb esélyük sem volt a győzelemre, mert az U16 3-0-ra, az U17, 4-0-ra verte a vendég csapatot. 

Ez az U17-nek a negyedik helyet jelenti, amin azonban még változtathat a két tétmérkőzés - hiszen csak három pont különbség választja el őket a dobogótól. Az U16-ot pedig már csak egy ponttal előzi meg a második helyen lévő vetélytársa, a Videoton. Az U14 stabilan tartja magát, előtte az első helyen az élenjáró MTK és a másodikon a debreceniek. Az U15-U19 célja pedig az elitkörben maradás az elkövetkező erőpróbákon.

U14, Nyiregyháza-UTE: "Rendkívül rossz minőségű füves pályán játszottuk a mérkőzést, érthetetlen okokból, hiszen a vendéglátónk 2 új műfüves pályával is rendelkezik, melyeket jól ismerünk edzőtáborainkból. Emellett a légkör sem volt a legideálisabb. Finoman szólva sem passzolt 13 éves gyerekek mérkőzéséhez ez a hangulat. Éppen ezért vagyok büszke ezen a hétvégén a játékosainkra, mert jobb játékunkkal, küzdeni tudásunkkal sikerült kiharcolni a 2:0-ás győzelmet. Pedig a külső tényezők nem támogattak a szombati napon! Bravó srácok!"Polyák Attila. Bozsik Akadémia - UTE: 0-2.

U15: "Magunkhoz képest nagyon gyengén játszottunk! Több meghatározó ember is gyengébb teljesítményt nyújtott a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzésen! Ezen a hétvégén semmi sem könnyítette meg a helyzetünket! Két kontra támadásból kaptunk két gólt az első félidőben. Hiába próbáltuk játszani a játékunkat, labdabirtoklási arányunk is 90-10% volt. A második félidőben szépítettünk; a 70. percben Kindlik Ádám góljával, de mégsem jött az átütő lendület. Tovább kell lépnünk, dolgozunk, készülünk az újabb megmérettetésre!" Gál Csaba. Bozsik Akadémia - UTE 2-1.

U16: "Nem volt kiemelkedő játék a mai, átlagos teljesítményt nyújtottunk, ami a bajnokság ezen időszakában néha előfordul. Ennek függvényében dicséretre méltó, hogy a csapat így is magabiztosan gyűjtötte be a 3 pontot!" Szél József. UTE - Bozsik Akadémia: 3-0.

U17: 4-0-ra győztünk! A Nyíregyháza ellen küzdöttünk. Nagyon meg voltam elégedve a csapat teljesítményével, mert egy rangadót sikerült megnyernünk. Van még két tétmérkőzés ebben a félévben, a kecskemétiek és a diósgyőriek ellen hasonló jó játékra van szükség, hogy eredményesek legyünk." Simek Péter. UTE - Bozsik Akadémia: 4-0.

U19: A Nyíregyházával parázs hangulatú mérkőzést játszottunk. A találkozó első perceiben dekoncentráltak voltunk, így hátrányba kerültünk, a vendégelőny miatt mennünk kellett az eredmény után. Jól reagáltak viszont erre a játékosok, és nyomás alá tudták helyezni az ellenfelet ezen a küzdelmes mérkőzésen, ahol a győzelemét is megszerezhettük volna, mert a lehetőségek megvoltak erre is." Gáncsos András. UTE - Bozsik Akadémia: 2-2.

 
UTE Labdarúgó Akadémia

Kedvelj minket a Facebookon!

Képek

MTK-UTE Labdarúgó Akadémia U15 című gallériából ízelítő

Videó

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41