2014. november 21. - UTE U17–Bp. Honvéd 4-3 (1-1) című gallériából ízelítő
Dátum: 2025 október 25. (szombat) | Bianka
Az UTE-ban focizni különleges érzés...tudja ezt jól minden szülő,mikor 6-7 évesen lehozzák a Megyeri útra a gyermeküket.Elsődleges cél ebben a korban a sport és a mozgás szeretete,a labdához szoktatás,a technikák elsajátítása csak mindezek után következik.Ám míg idáig eljutnak az apróságok,szó szerint "megfertőződnek" azzal a bizonyos lila vérrel..Riportunkban olyan 7 és 12 éves kor közötti játékosokat mutatunk be,akik évek óta magukba szívták itt Újpesten ezt az érzést.Legyen szó tornákról,a nagy csapat bekíséréséről,szurkolásról a lelátón-ami mára már egyenlő a felnőtt szurkolói csoportok profizmusával,de megtudhatjuk hogyan várják vissza csapattársukat egy sérülés után a gyerekek,vagy álmaikat fürkészve milyen meglepetéssel készülünk számukra mi,felnőttek,amitől még a szavuk is eláll...

Zámbó Sándor balszélső, középpályás, az Újpest ifjúsági csapatában kezdte pályafutását, és 1962-ben mutatkozott be az első osztályban
2012.január 1-től orvosi tanácsadásra van lehetőség a Megyeri úton a játékosoknak,edzőknek,szülőknek.Bármilyen,az edzések,mérkőzések alatt előforduló problémával kapcsolatban forduljanak bizalommal szakembereinkhez!
2014. november 21. - UTE U17–Bp. Honvéd 4-3 (1-1) című gallériából ízelítő
UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41