2015. május 09. - UTE U18–Dunaújváros PASE 2–1 (1–0) című gallériából ízelítő
Dátum: 2025 szeptember 10. (szerda) | Nikolett, Hunor
A Regionális Bajnokság második fordulójában a Róth Antal vezette U20-as válogatott a szlovénokat fogadta Zalaegerszegen.Banai Balázs és Magos Mátyás is pályára léptek.A mieink győzelemmel kezdték a sorozatot, az első fordulóban együttesünk 3-1-re legyőzte a szerbeket.
Zalaegerszegről hazafelé utazunk,1-1 ponttal a zsebünkben.Útban Zalacsány felé,ahol megállunk a tóparton,akárcsak délelőtt.Akkor sétáltunk a szikrázó napsütésben a parton,most az éhes kis társaság épp vacsorázni készül.Reggel 7 óra óta talpon vagyunk,most pedig már sötétedik.Messze van még a Szusza Ferenc Stadion parkolója…Élek a lehetőséggel és Tamási Zoli mellé ülök a buszon,hogy beszélgessünk kicsit a múltjáról,jelenéről és az elképzelt jövőjéről.Az Újpesten töltött évei alatt egy bajnoki címet,két bajnoki ezüst- és egy bronzérmet nyert,továbbá nyert Magyar Kupát és szerzett egy kupaezüstöt is,illetve magáénak mondhat egy Szuperkupa-győzelmet is.
U20-as válogatottunk kedden, 16 órától Zalaegerszegen játssza második mérkőzését a Regionális Bajnokságban. Róth Antal szövetségi edző szombaton még az U21-es válogatottat irányította Törökországban, kedden pedig már az U20-as csapat kispadján ül majd: együttesünk Szlovénia ellen meccsel a Regionális Bajnokság küzdelmeiben. A mieink az első mérkőzésüket megnyerték, Kecskeméten 3-1-es győzelmet arattak a szerbek ellen.
Egykori klasszisunk ma 67 éves. „Tű” nem egészen 19 évesen, 1963 őszén mutatkozott be az Újpest színeiben. Innentől számítva nem kevesebb, mint 17 (!) éven át lehetetlen volt őt kirobbantani a csapatból. 1980-ig, 36 éves koráig szerepelt lila-fehérben, ez idő alatt 407 bajnoki mérkőzésen szerepelt és 37 gólt szerzett. A 70-es években sikert sikerre halmozó Újpest oszlopos tagjaként kilencszer ünnepelhetett bajnoki címet és háromszor nyert Magyar Kupát.A magyar válogatottban 33 alkalommal kapott helyet, és 3 gólt szerzett. Tagja volt az 1972-es Európa-bajnokságon 4. helyezést elért csapatnak.„Tű” a korszakban az Újpest és a magyar válogatott emblematikus figurája volt. A magyar első osztályban csak az Újpest színeiben szerepelt!Zámbó Sándor egyébként ma is gyakori vendég a Megyeri úton, gyakran látogatja az Újpest FC edzéseit, illetve mérkőzéseit.
2015. május 09. - UTE U18–Dunaújváros PASE 2–1 (1–0) című gallériából ízelítő
UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41