Dátum: 2025 szeptember 10. (szerda) | Nikolett, Hunor

Hír Archívum

Történelmi rekord a FIFA-ranglistán:Korcsmárral 27. a magyar válogatott

Archivum2011-09-21

A magyar válogatott 18 helyet javított előző helyezésén, és a 27. helyre lépett előre a FIFA hivatalos világranglistáján. A hivatalos FIFA-világranglista 1993-as bevezetése óta a magyar válogatott még sohasem szerepelt az első harmincban a rangsorban, eddigi legjobb helyezése a 36. pozíció volt. A svédek és a moldávok elleni győzelmekkel azonban óriásit lépett előre Egervári Sándor együttese, a 45. helyről egészen a 27-ig sikerült feljönnie.A mieink olyan - az utóbbi években rendszeresen jól szereplő - válogatottakat is megelőznek, mint a cseh, az amerikai, a ghánai, vagy a szlovén.

Fölényes győzelem lett a szervezettség eredménye

Archivum2011-09-16

A Róth Antal vezette U20-as csapat 3-1-es győzelemmel kezdte a Regionális Bajnokságot a szerb válogatott ellen, amely a négyes favoritjának számít. A siker elsősorban a jó helyzetkihasználásnak és a fegyelmezett védekezésnek köszönhető.Remekül működött a magyar középpálya a mérkőzésen, amelynek tengelyében Kovács István, a Haladás Sopron Bank játékosa szerepelt. Ő szerezte az első magyar találatot, és keménységben is felvette a versenyt a délszláv játékosokkal.

Korcsmár Zsolt-egy elérhető álom

Archivum2011-09-16

"Tényleg nagyon sok szép emlékkel távoztam, az itt eltöltött évek alatt szívemhez nőtt a klub.Köszönöm az Újpestnek, hogy idáig eljuthattam, nem felejtem el, hogy hol lettem profi labdarúgó és utánpótlás-válogatott játékos."

Kedvelj minket a Facebookon!

Képek

UTE Labdarúgó Akadémia - FTC - U15 - 2-1 című gallériából ízelítő

Videó

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41