Heti felkészülési mérkőzések – 2014. augusztus 8.-augusztus 10. című gallériából ízelítő
Dátum: 2025 szeptember 13. (szombat) | Kornél
Egykori hátvédünk hat bajnoki címet nyert klubunkban
Szombaton az Újpest két saját nevelésű játékosa is pályára lépett a válogatott barátságos mérkőzésén Kazahsztán ellen
Hivatalossá vált, hogy az UTE két U21-es játékosa, Hammer Róbert és Bősz Levente is bekerült Nebojsa Vignjevics Törökországba utazó keretébe, így az elkövetkező kicsit több, mint tizennégy napba minden olvasó bepillantást kaphat arról, hogyan is készül a felnőtt keret a tavaszi rajtra. Játékosaink minden nap megosztják az olvasóval észrevételeiket, gondolataikat az edzésekkel, a felkészülési mérkőzésekkel és a kinti körülményekkel kapcsolatban. Az első bejegyzés a szombati, Dunaújváros PASE elleni felkészülési mérkőzéssel kezdődik, és egészen február 17-éig, a törökországi edzőtábort követő napig követhetjük nyomon Robi és Levente mindennapjait szöveges és képes beszámoló formájában.
Heti felkészülési mérkőzések – 2014. augusztus 8.-augusztus 10. című gallériából ízelítő
UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41